M.W.J. Keuls (1883-1968): Mozart

Előtted tán az évszázadnyi csend,
De egy új reggel ébredt énekedre:
Hang, sírról álomról bongva cseng,
Zenged madár, mi Istenbe volt rejtve!

Mitől végül is elcsitult a vágy;
Milyen mohón ittam fel én e hangot,
A szív, mely életéből szabja dalát,
Megszabadult – az üdv sodrában tartod.

Mosolyból forrva, bánatból e lét,
Sosem voltál soká homályuk rabja,
Mert felitatta félszeg vágy derét
Erődnek láza ha átlobbant rajta.

Az árny, a fény, s a drága pillanat,
Mely szívben nyílik, s ész ítél felette,
Mi formát ember mértékére szab,
S mint isteneknek törvénye engedte.

Elemek ügyködnek, gyors és tiszta kép:
Szél és víz fonják össze játékukat.
Angyalok hozzák tűz üzenetét,
Követi az anyag, mit az ég mutat.

Sarjadt véredtől egy másik világ:
Ily tiszta rend a káoszból még nem lett,
Nem hull itt lepke, nem hervad virág.
Töretlen egység, és nyugodt egyenleg.

Ki téged hallgat a tökélyre lelt,
- Gyönyör, ha egy lesz nappal és az álom! –
Létünk réseit zárja éneked,
Feltámaszthat holtat már a susogásod.

Osztottad mindég életed dalát,
S lett az ifjúság túláradó tenger,
Mert a  kegyelem is rak ránk igát,
A test elég, hogy új csodát teremtsen.

Szeretet adta napjaid hevét
- Nem néz ki bort tölt saját poharára –
Virágként nőttél – míg a vég elért –
Emberközelbe, istenek honába.

A szent láng átver minden akadályt,
S mint örömed hírét, ízleljük néha
Borongós hangod, mit a bánat ád,
Te szelíd látnok, legkönnyebb próféta.

(Ford.: Tóth Z.László)
(Forrás: http://www.federatio.org/mi_bibl/TothZLaszlo_CsipkeTulipan.pdf)