Mit tudjátok ti, földfelettiek,
hogy mi a bánya?
Ahonnan jő a hő, erő, fény,
a szén,
mely puha, meleg takarót terít
a téli éjszakára.
A bánya harc. A bánya küzdelem.
Az ellenségünk mind a négy elem:
a levegő, a föld, a víz, s a tűz.
Mint fösvény pénzét,
úgy őrzi kincsét
a hegy, s a szellem:
a Bányarém.
Ő ott ül minden szikla tetején
Rákönyököl a szénre, hogy szakadjon.
És Ő az omlás és törés.
Most bűzös gázt lehel reánk,
máskor halálos álmot fú szemünkre.
Majd itt lebeg a lelke köztünk.
Egy szikra kell csak, s Ő a robbanás,
a tűz. Lesújt.
Ha látja, másképp nem bír már velünk,
ránk hajtja titkos patakok vizét.
A pattogó gerendák közt, ha táncol,
érezzük vérünk keserű ízét.
Felkapkodunk a levegő után.
Verejtéket és fojtó port nyelünk.
Az ellenségünk mind a négy elem:
a levegő, a föld, a víz, s a tűz.
A bánya harc, a bánya küzdelem.
Megállás nincs
és hátra sincs.
Előre! Váj a vájár.
A főte pattan,
a csille csattan,
Mint gépfegyver ropog a réselő.
Izmok feszülnek
és sújt a csákány.
Végig a tárnán
sziszeg a szél.
Gépek morognak.
Tárcsák forognak.
Lövés, ha dobban:
miénk a szén.
Ragyog az arc.
Verejték hull.
Miénk a harc.
Megállás nincs,
és hátra sincs.
Előre! Váj a vájár.
E csatatéren nem évezredek,
évmilliók tekintenek le ránk.
Reszketnek értünk szerető szívek,
hullatnak könnyet ártatlan szemek.
Ez dicsőségünk, ez kenyércsatánk.
Küzdünk a célért:
fekete szénért.
Feketeszénből,
fehér kenyérét.
Nekik. Nekünk.
Percek peregnek.
Itt van a váltás.
Még sincs megállás,
mert a nyomunkba
dübörög újra a munka,
tovább a harc.
A főte pattan.
A csille csattan.
Mint gépfegyver ropog a réselő.
Megállás nincs.
És hátra sincs.
Előre! Váj a vájár.
Ma szombat van.
Fiókás fészkem vasárnapra vár.
És most kiszállok.
Megtörlöm arcom.
Más vív a harcon.
Úgy hív az otthon bársonyos szava.
Kenyeret, bort és húst viszek haza.
(Forrás: Bányamunkás 98. évf. 2. sz. Bp., 2011. május -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése