Wystan Hugh Auden (1907-1973): Hiába kiáltasz...

Hiába kiáltasz,
hiába, Édes, ennyit beláthatsz.
Több ölelés nem kell,
készíts teát, végy körül szőnyegekkel.
Itt vagyok én, itt vagy te:
de mit jelent ez, mondd? Foghatnánk bármibe?

Anyámnak rég megmondtam,
elmegyek, jobb otthonom van,
levelére sosem feleltem,
jobb otthonra sosem leltem.
Itt vagyok én, itt vagy te:
de mit jelent ez, mondd? Foghatnánk bármibe?

Nem volt mindig ilyen?
talán nem, de most igen.
Minek a kocsi? az élet senyved,
mit ér most Walesbe menned?
itt vagyok én, itt vagy te:
de mit jelent ez, mondd? Foghatnánk bármibe?

Táborunk ott állt a tetőn,
ismertem jól a vezetőm,
de elvágták a dróthuzalt,
nem tudom, hogy a tábornok mit akart.
Itt vagyok én, itt vagy te:
de mit jelent ez, mondd? Foghatnánk bármibe?

Egy vágy lakik még bennem,
és egy hal emlékemben:
ha sírok, padlóra rogyva,
szól: „Tetted ezt már gyakorta.”
Itt vagyok én, itt vagy te:
de mit jelent ez, mondd? Foghatnánk bármibe?

E partot látogatta egy madár,
sosem jön többé vissza már,
messziről jöttem, higgyetek nekem,
nincs föld, nincs víz és nincsen szerelem.
Itt vagyok én, itt vagy te:
de mit jelent ez, mondd? Foghatnánk bármibe?

(Ford.: Fazekas László)
(Forrás: Wystan Hugh Auden válogatott versei, 15-16. old. – Kozmosz Könyvek 1980.)