Wass Albert: Szeretném (Kolozsvár)

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami leginkább lenni akarok.
Ha egyszer azt mondaná valaki:
Megsajnáltam a bánatodat,
Hitetlenségedet, háborgásodat,
S neked adom mi legdrágább neked:
A sorsodat, az önéletedet.
Neked adom a teremtésedet.
Akkor azt mondanám: legyek erő,
A végtelenség örök ereje,
Aki nem néz hátra, csak előre,
S nem hallja a múlt idők zenéjét.
Legyek az őskor mitikus gigásza,
Aki számára nincsen vég, határ,
Hogy két karommal a világot rázzam,
S a hitemet, az igazságomat
Belesüvöltsem, belekiabáljam;
Eszme legyek, kirobbanásra kész,
Szent Géniusz, hatalmas és merész,
Aki előtt a végtelen szabad!
Erő legyek, kiben nem él az álom,
Ki győzni tudjon Olimposz-csatákon,
Kiben jövendő nagy világok élnek,
Ki a babonának és hitetlenségnek
Kiszúrja titokzatos Küklopsz-szemét.
Erő legyek, nagy alkotó erő,
Romboló, világokat teremtő,
Kinek lelkében eszme-lángok égnek,
S nem fél a Halál sötét szellemének
Bátran, büszkén a szemébe nézni.
Erő legyek: jövő ködébe látó,
Erő legyek: nagy eszmékért csatázó,
Zengjem a ködös mindenségen át,
Egy új teremtés király-himnuszát!
S ha egyszer majd az idő műhelyéből
Jőnek tüzesebb világ-hajnalok,
Tudjam, hogy élek, dalolok, vagyok!

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,
Ami igazán lenni akarok.

(Pályamű az “Ifjú Erdély” pályázatára)
(Ifjú Erdély, 1925. szeptember)