Tóth Ede (1844-1876): A szinész-király

Fekszik a hős: Lear, Bánk bán és Macbeth beteg!
Nincs hát vihar, nem dúl a vész, se fergeteg!
Nem ostromol szivet, vesét a hős szava,
Mintha régen eltűnt volna fénycsillaga!
Oh szólj hozzá, jó Melinda s Cordélia,
Tán föleszmél, tán csöndesül dúló kínja!…

Csöngess! Húzd fel, húzd sebesen a kordinát!
Mit is játszom?… Igaz, tudom, - a vén királyt!
Palástomat, rongyaimat rakjátok fel,
Hadd beszéljek a viharban – istenemmel!
Oh jól tudom izről-izre e szerepet,
Hányszor játsztam? Szívem benne hányszor repedt?

Cordélia, jöjj előmbe!… ringass, ringass…
Ha halni kell: szólj, - de kérlek: nehogy sirass!
Hogy csináltuk? Keblemen te? – de talán én?
Szólj bolondom, - dicsőségben ne légy fösvény!
No, készen vagy? Tarts erősen!… Most hanyatlom…
S lehanyatlott, s ráborult az örök álom.

S jó Melinda, jó feleség szól szeliden:
Nézz körül csak! Óh nézd csak, kik vannak itten?
Hű barátid, pályatársid… nyújtsd kezedet!
Ismered-e? Ah hogyisne! Mindeniket…
Szólj hozzájok vigasztalón, oh csak egy szót!
Hisz úgy szeretnek, egytől egyik barátod volt!

S a hős némán emelkedik fekhelyéből,
Szent tűz lobog, majd köny perdül két szeméből
Melle piheg, ajka mozog, szókat keres…
A némaság érző szivnek de keserves!
Ah, de a sziv húrja pattan, s a szó ömlik…
Éled a hős, - arczára dicsfény özönlik!

Csöngess! Ereszd, ereszd le azt a kordinát!
Láttátok-e meghalni a szinész-királyt?
Ki látta vón’? Ki gondolna most is arra, -
Ki emlékszik régen elmult diadalra?
Fekszik a hős: Lear, Bánk bán és Machbet halott!…
Dobjatok rá egy koszorút, s hideg hantot!

Forrás: Tóth Ede válogatott munkái. Bevezetéssel ellátta Váradi Antal. Garay Ákos rajzaival. Budapest, 1902. Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadása