Tóth Ede (1844-1876): Van egy vándor…

Van egy vándor, kinek nyugalma nincs, -
Kit üldöz  a sors, üldöz szüntelen, -
Ki küzd, mint a viharral a hajós;
Kinek utja hosszú, reménytelen…
E vándor én vagyok!

Volt egy idő régen, nagyon régen,
- Ugy érzem, hogy nagyon régen volt az -
Mikor e vándorra szép napok derültek,
s vidám volt élete, mint a nyiló tavasz:
A gyermekkor volt ez!

Oh drága gyermekkor, hová, hová levél!
Jöjj vissza ég egyszer, - kezdd a régit ujra:
Vidd vissza a vándort a kedves időkre, -
Adj neki örömet, a sok megért búra, 
Hadd legyen még boldog!

Sok élet folyt már le az idő tengerén,
És e nagy tengeren oly sok vihar dúlt már!
Hány millió hajót szétroncsolt ez orkán,
S temet el dühében a rohanó vad ár, -
Hajós vagyok én is!

Boldogabb időkben a tengerre szálltam,
Boldogabb időkben szép reményem volt még.
Elkaptak a habok, vittek messze, messze,
És hajh, a szép remény elhagyott engem rég,
Vissza sem tér soha!

Sok hosszú éve, hogy bolyongom e tengert,
S az örök küzdelem hideg, komorrá tett.
Remény és vágy helyett, mikkel síikra szálltam,
Szivembe minden hab egy csalódást vetett…
Hitem már ingadoz.

Több hajóra szálltam, megujult reménnyel,
Vesztett csata után uj csatát kezdettem.
Az idő ment, az elem s a sors nem kimélt,
És én minden csatát ujra megvesztettem, -
Im, most pusztán állok.

A végső küzdelem, vajon meddig tart ez?
Egy ingó szál deszkán, tört hajóm közül,
Az élet már teher, a vándor kifáradt,
És e vándor uj világba készül:
Pihenésre vágyik!
(Eperjes)

Forrás: Tóth Ede válogatott munkái. Bevezetéssel ellátta Váradi Antal. Garay Ákos rajzaival. Budapest, 1902. Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadása