Tóth Ede (1844-1876): A dal

A dal a sziv beszéde: fényes láng!
Az istenség szikrája, - lángra gyúl,
Világít és melenget boldogan.
Éget, hevit, keblet ráz és feldúl…
Ki dalhoz nyúl, tán reszkető kézzel,
S a húrokat ő is pengetni kész:
Legyen lelke istennel szent frigyben, -
S a dal, a dal ihletve lész!

A mult s jövő titkos árnyékain
A dal hatalmas, fénylő bűv-erő,
A czél felél, magasba vágyó sas, -
Repülésében nagy és vakmerő.
Magasztos ének; testetlen való, -
A dalnok lelkéből szakadt darab…
Gazdája bár a porban hentereg,
Oh, de  dal, a dal – szabad!

Nagy sejtelem a burkolt chaosban,
Hová a lélek félelemmel lép,
Egy nagy chaos: az élet és halál…
Rágódik rajta a tömeg, a nép.
S szárnyra kelve szent ihletetten,
A nép ékes, dicső zengzeményt hall,
Mint Krisztus egykor: uj fényt derit fel
A magasztos a drága dal!

A lelkekben van egy nagy rejtett húr,
Mind összefűzi őket mind egyig.
A drága húron nincs szenny és piszok,
Ez tiszta csak a végső időkig…
A sziv, a lélek mindent feledhet,
Az emléket benövi zöld moha;
De van, mit elfeledni nem lehet:
A dalt, a dalt, óh azt soha!…

A dal egy örök viruló tavasz!
Legdiszesebb virága a BABÉR!
Jövő idők érzik majd illatát,
De a jelenben csalódás a bér…
Nagy éjszakák sötét árnyékára
A dal szelid, boldog világot vet…
Borongó nép szétzúzott lelkébe
A dal nyújt uj vigaszt hitet!

Mult dicsőség, jövő fényes nagyság,
abban volt és lesz áldva meg;
A gyáva bűn, sár és por lakában
Attól fél, s a szennyes lélek remeg…
Áldás, szerencse délibáb-fénye,
Benne fényes örömsugárra lel…
Hervadt élet dermedt fájdalmában
A dal, a dal éltet lehel!

Ha nyomja szivedet a fájdalom,
S csordul a köny, nagy nyomása alatt,
Ha reményed elszáradt törzsöke
Az uj tavasszal ujra nem fakadt:
Mi súgja meg zaklatott szivednek,
Hogy belőle a fájdalom kihal?
Isten beszéde – a bús lélekkel -
A legszebb, legdicsőbb: a dal, a dal!

E drága dal! Lelkem szent birtoka,
Nyiló tavasza zord életnek!
Légy napsugár, éltesd a bimbókat,
Mik lelkemben most, most születnek.
S ha dalhoz nyúlok reszkető kézzel,
S a húrokat lágyan megpengetem, -
A szent frigy, melyet ime megkötök,
s a dal, a dal örök legyen!
(Putnok)

Forrás: Tóth Ede válogatott munkái. Bevezetéssel ellátta Váradi Antal. Garay Ákos rajzaival. Budapest, 1902. Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadása