Édes szülőföldem, messze vagyok tőled,
És még hirt sem hallok sohasem felőled,
Pedig úgy szeretlek!
Sokszor repül feléd fájó gondolatom,
S valahányszor fekszem, vagy reggel ébredek,
Csak képedet látom!
Olyan vagyok épen, mint a gyönge madár,
Melyet kis fészkéből kiüzött a vad ár,
S laktalanul bolyong.
Hiába fordulok e vagy ama tájra;
Mindig visszavágyom, oda, hol születtem,
A régi határra!
Ki-kiállok sokszor egy magasabb fokra,
S elmerengek messze, el messze, nyugotra,
Merre a nap leszáll.
S olyan szelid, mégis fájdalmas vágy fog el,
Ha látom a napot, magas bérczek mögé
Mily szépen merül el…
Ugy szeretnék én is tehozzád repülni
S látásodban ujra hosszan elmerülni,
Amiképen hajdan -
Hajdan, a mikor még minden mező berek
Az enyém volt, s köztök könnyü szivvel valék
Vidám, játszó gyerek!…
Tudom, a szép Sajó most is csak a régi,
Hajh, de vendégeit minden év cseréli, -
Uj gyermekek járják!
El-elnéztem sokszor, mint fut, szalad a hab,
S gondoltam magamban: minden szabad, csak én
Magam vagyok a rab!…
Aztán szabad lettem; de ez a szabadság
Fájóbb, mint a régi, az a kedves rabság
A szülei háznál…
Azóta sok idő elrepült, elfutott,
A mikből énnekem sok szomoru óra
És fájdalom jutott!
Azért vágyom vissza, - azt gondolom, ujra
Visszajő a régi jó idő, a búra,
Hogyha haza térek;
Pedig ami elmult, hasonló a sirhoz:
Ki-kijárunk hozzá, vélvén, hogy számunkra
Valamit visszahoz.
Oh, de mégis, mégis, bár tudjuk, hogy nem jó,
A lélek magának képet képekre sző
Az élet tükrében;
(...)
Forrás: Tóth Ede válogatott munkái. Bevezetéssel ellátta Váradi Antal. Garay Ákos rajzaival. Budapest, 1902. Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadása
Jó szórakozást, töprengő, elmélkedő, ösztönző, vigasztaló, megnyugtató perceket kívánok az Irodalom-birodalomban! - Csicsada
2026. jún. 17.
Tóth Ede (1844-1876): Édes szülőföldem…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése