Tóth Ede (1844-1876): Édes szülőföldem…

 
Édes szülőföldem, messze vagyok tőled,
És még hirt sem hallok sohasem felőled,
Pedig úgy szeretlek!
Sokszor repül feléd fájó gondolatom,
S valahányszor fekszem, vagy reggel ébredek,
Csak képedet látom!

Olyan vagyok épen, mint a gyönge madár,
Melyet kis fészkéből kiüzött a vad ár,
S laktalanul bolyong.
Hiába fordulok e vagy ama tájra;
Mindig visszavágyom, oda, hol születtem,
A régi határra!

Ki-kiállok sokszor egy magasabb fokra,
S elmerengek messze, el messze, nyugotra,
Merre a nap leszáll.
S olyan szelid, mégis fájdalmas vágy fog el,
Ha látom a napot, magas bérczek mögé
Mily szépen merül el…

Ugy szeretnék én is tehozzád repülni
S látásodban ujra hosszan elmerülni,
Amiképen hajdan -
Hajdan, a mikor még minden mező berek
Az enyém volt, s köztök könnyü szivvel valék
Vidám, játszó gyerek!…

Tudom, a szép Sajó most is csak a régi,
Hajh, de vendégeit minden év cseréli, -
Uj gyermekek járják!
El-elnéztem sokszor, mint fut, szalad a hab,
S gondoltam magamban: minden szabad, csak én
Magam vagyok a rab!…

Aztán szabad lettem; de ez a szabadság 
Fájóbb, mint a régi, az a kedves rabság
A szülei háznál…
Azóta sok idő elrepült, elfutott,
A mikből énnekem sok szomoru óra
És fájdalom jutott!

Azért vágyom vissza, - azt gondolom, ujra
Visszajő a régi jó idő, a búra,
Hogyha haza térek;
Pedig ami elmult, hasonló a sirhoz:
Ki-kijárunk hozzá, vélvén, hogy számunkra
Valamit visszahoz.

Oh, de mégis, mégis, bár tudjuk, hogy nem jó,
A lélek magának képet képekre sző
Az élet tükrében;
(...)

Forrás: Tóth Ede válogatott munkái. Bevezetéssel ellátta Váradi Antal. Garay Ákos rajzaival. Budapest, 1902. Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadása