A halottak majd visszajárnak,
Mind jól vigyázzon, aki él!
A könny, a vér, a gond, a bánat
A sírból egyszer mind kikél!
Seregbe gyűlnek majd az árnyak
A rónaságon, völgyeken:
A halottak majd visszajárnak, -
Vigyázz, én nemzetem!
Előbb egyenkint, félve jönnek,
Átlengnek csendes falvakon,
Éjfélkor halkan beköszönnek
Egy-egy firhangos ablakon;
Álmot lengetnek és nyugalmat
A kedves házban, udvaron, -
Vetések zöldjén átsuhannak
Mint szelíd fuvalom...
De jönnek aztán sokaságban
A véres harcok árnyai:
Sebzetten, vérzőn, haloványan
Mind haza fognak szállani!
Kik messze földön sírba tértek,
Feltörnek mind a hant alól, -
És akkor itt majd nagy ítélet
Zord trombitája szól!
Kísértet lesz mind, néma, halvány,
Ki harcban ontott hősi vért,
És ott lebeg majd mindnek ajkán
A számonkérő szó: miért?
E nagy kérdéstől döbben elménk
És ebben zendül végzetünk, -
És jaj, ha méltón nem felelnénk,
Óh százszor jaj nekünk!
E kérdés ráül szívre, agyra,
És belefagy és benne ég,
Följajdul rá, mint iszonyatra,
Ki itt él, minden ivadék;
E bús vád fölzúg majd az égig
S mint nagy magyar gyász ott zokog,
És nemzedékek sírva érzik
S nem lesznek boldogok!
... Rajokban, sűrű ezredekben
Nagy szellemhad jön, bús, csodás, -
Az éjben holtak lelke rebben
Mint szemrehányó látomás;
A könny, a vér, a gond, a bánat
Fölsír majd titkos zengzeten,
A halottak majd visszajárnak, -
Vigyázz, én nemzetem!
(Forrás: Vasárnapi Újság 63. évf. 1916. 52. sz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése