Szigorú szeme meg se rebben,
Falu még nem várt kegyesebben
Városi bujdosóra.
Titkos hálóit értem szőtte hálóit értem szőtte
S hogyha leborulok előtte,
Bűneim elfelejti.
Vagyok tékozló és eretnek,
De ott engem szánnak, szeretnek.
Engem az én falum vár.
Mintha pendelyben látna ujra
S nem elnyűve és megsárgulva,
Látom, hogy mosolyog rám.
Majd szól: „Én gyermekem, pihenj el,
Békülj meg az én ős szivemmel
S borulj erős vállamra.”
Csitítgat, csittít, csókol, altat
S szent, békés, falusi hatalmak
Ülnek majd a szivemre.
S mint kit az édesanyja vert meg,
Kisírt, szegény, elfáradt gyermek,
Úgy alszom el örökre.
(Forrás: „A civódó magyar” – Versek népről, hazáról 9. old. – Válogatta és szerkesztette Hegedős Mária – Móra Könyvkiadó 1985.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése