Erdős Renée: Könyörgés

Óh Uram, arra kérlek:

Ne engedd hozzám a  vigasztalókat,

A részvevőket, a szánakozókat!

Küldjed inkább a kárörvendezőket,

Nekik adom a kenyerem felét!

A tolvajokat, zsákmányra lesőket,

Amim még van, hogy hordják szerteszét.

Halottrablókat küldj hozzám, Uram,

Álmaim sirján hogy dőzsöljenek

Őszintén, szilajon. Csak a szelid

Komoly vigasztalók ne jöjjenek!

Próféta mind, aki házamba lép.

Csupa elrejtett látás, bölcsesség.

Mind tudta már előre, hogy mi ér!

- Lenyugszik a nap, és fölszáll az éj.

A mámornak egyszer vége szakad,

S a nyárra ősz jön és az őszre tél –

S megmondta mind, hogy nem lett vón szabad –

- S a korsó addig jár a kutra – míg

(Régi szokásként) eltörik.

Uram, e prófétáktól ments meg engem!

Szelid kezükből ragadd ki a lelkem.

Mert mentől tovább hallgatom szavuk

Én annál szomorúbb leszek

É annál kisebb és szegényebb.

Lehet:nekik van igazuk,

De mégis, Uram, arra kérlek

Hadd küzködöm magamban, egyedül.

Bánt, bánt a sok igazság, nem birom!

És a sok jóság és erény lever

Kíméletlen, kegyetlenül!

Az ellenségim fegyvereivel

Megharcolok tán. Ámde földre nyom

A sok segitő kéz – s megroskadok

Ha jönnek az elkésett jóslatok.

Óh mért nincs megforditva, Istenem!

Lenne barátom az, ki ellenem!

S az ellenségek hadd lennének ők

A siránkozók és a részvevők!

Hogy elbirnék velök!...

Forrás: Irások könyve I. évf. 9. sz. Bp., 1905. aug. 1. – Írja, szerkeszti és kiadja: Erdős Renée