Ismeretlen szerző: Karácsony éjszakáján

Karácsonyéje van, messze még az éjfél,
Meleg tűzhelyénél együtt ül sok család,
Ki ne emlékeznék a boldog perczekre?
Ki nem virasztott még karácsonyéjszakát?
Megemlékszem én is… elkerül az álom.
Hol az én tűzhelyem? Hol az én családom?

Miként a temető, szobám ollyan csöndes,
Árva sohajtásként elhangzik kérdésem,
Csak egyedül vagyok, s lehajtván fejemet
A hamvadó gyertya lobogását nézem.
Hamvadó örömök halavány viszfénye
Miért világitasz multam emlékére?

Könyet, forró könyet érzek szemeimben,
Anyám, hogy letöröld, édes anyám hol vagy?
Miért nem ölelsz meg kedves kis hugocskám,
Enyhitő szavaid mért nem vigasztalnak?!
Barátim miért nem fogjátok kezemet,
Hogy ne fázzam, oh hogy érezzek meleget?!

Zug a szél… hadd zúgjon, itt ülünk mi vigan,
Nyugalmas szobában, meleg tűzhely körül.
Beszélünk, dalt mondunk, emlékszünk, remélünk;
Lelkünk felmelegszik, és szivünk úgy örül.
Megmegmozdul a hű eb ajtónk küszöbén,
Mintha örömünkön örvendene szegény.

„Ülj mellém hugocskám! Oh bátyám ne menj még,
Ne tedd el még széked a kandalló mellől,
Beszélni akarok sokat, igen sokat
Ragyogó álmakról, boldog szerelemről.
Ah de nézd jó anyánk elaludt karszékén,
Tán fölébred szavunk hangosabb beszédén.

„Nem alszom gyermekim… szelid álmok helyett
Szememen az öröm könyei remegnek.
„Ha te sirsz jó anyánk akkor mi is sirunk,
Mert a könyek nem jót rosszakat jelentnek
„Csakhogy együtt vagytok;t öbbre vágyam nincsen:
A szegény árvákat megáldja az isten.

De hova tévedtem?… oh hova tévedtél
Milly boldog vidékre nem felejtő lélek?
Inkább imádj istent, hogy legyen kegyelmes
És vegye el tőled e fájó emléket,
És ha ár kell érte: adj reményt, vágyakat,
Mindent, mi a multból még talán fenmaradt.

Sirját sem láthattam az édes szülőnek,
Jó testvéreimnek alig hallom hírét;
Talán kis házunk is eddig összeomlott,
S a hű eb sem őri többé már küszöbét.
Barátim szenvednek idegen földeken.
Élsz-e vagy meghaltál szerelmes kedvesem?

Oh családi élet… szép családi élet,
Édes csöpp az élet keserü vizében,
Biztos rév a szívnek szélvészei között,
Védpaizs a sorsnak csapásai ellen,
Isten ajándéka, ember boldogsága.
Erény termő földje, örömök forrása!

Visszajösz-e hozzám?… jösz-e még valaha,
Elepedt lelkemhez, szomju vágyaimhoz,
Mint a pásztorleány, ki kunyhójából a
Puszták vándorának jó szót és italt hoz?
Életem utjain őrködsz-e felettem?
Szelid koporsómhoz te vezetsz-e engem?

Zug a szél… hah mint zúg! Milly busult haraggal.
Özvegyek siralma, árvák sohajtása.
Némulj el bánatom, hisz nem egyedül vagy
Sokan vannak veled e széles hazába’.
Ablakot nyitok ki, szemem az égbe néz:
Sötétebb az éjjel, jobban zug a szélvész.
Gy……..

Forrás: Magyar írók albuma. Geibel Armin bizománya. Pest, 1856.