- Levél a szerkesztőhöz -
Hála Istennek, nem olvasunk az újságokban arról, hogy a „kőszívű ember” fia, Baradlay Richárd részt vett volna a bécsi revolúcióban – ifjúkorunk regényhőse ott maradt helyén az oltáron, ahová Jókai Mór állította könyvében, - magyarok nem avatkoztak a bécsieknek e házi pörpatvarába, amelyet majd csak elintéznek maguk között.
Pedig éppen olyan történelmi kulisszákat tologatott elő a korszak, mint nyolcvan esztendő előtt, mikor a bécsi gőzhajót (Kossuth Lajossal) szívdobogásos tömegek várták a pesti Redout előtt és Pozsonyból indultak Biasini gyorskocsijai a legújabb postákkal, mert Bécs akkor is el volt zárva a világtól.
Csak éppen az aktorok változtattak lényegükön A haza, a nemzet fogalma nélkül nem lehet jól sikerült forradalmat rendezni.
*
Olyanformán voltuk Pesten az elmúlt napokban, mint AZ A KÓRHÁZI BETEG, aki még tegnap gyógyulásról beszélgetett a szomszédjával, mára ébredve a szomszédja betegágya mellé fölállították azt a SPANYOLFALAT, AMELY A HALDOKLÁS IDŐPONTJÁT SZOKTA JELENTENI. De a bécsi beteg ágya mellől majd csak elviszik megint a spanyolfalat; a kórházi teremben csillapodik a betegek nyugtalansága társuk miatt, mert hiszen az a roham, amely halálosnak látszott, majd csak elmúlik a bölcs doktorok beavatkozásával.
Megint csak kevés volt a pesti fantáziának mindaz, amit az újságokban olvashattak a bécsi forradalomról, egy nap alatt visszatértek a temetőkből a „kávéházi Courádok”, akiket a háború alatt volt szerencsénk megismerni, egy huszonnégy óra alatt forradalmi szakértő lett minden második ember Pesten, - ami nem is nagyon csodálható, mert Pesten már régen elnyűttük azt a vörös ruhát, amelyet forradalmi kosztümnek lehetne mondani. Ugyan kinek volna kedve elővenni Pesten ócska rongyait? De ideges ember lettünk, amit amúgy is szoktunk, mert már régen nem várunk meglepetéseket hétköznapi életünkben. Nyolc esztendősek immár azok a gyerekek, akik ez utolsó pesti forradalomban születtek.. A nyolcesztendős gyermek pedig ártatlan, szelíd, angyali, még ha talán valami betegséggel jött volna is a világra. A pesti „forradalmi szakértőknek2 nem volt olyan sikerül hallgatóik között, amint egyébként azt várhattuk volna a frivol városban. A szoknyák és a hajak megrövidültek Pesten; de az elmék, emlékeztek megkomolyodtak. Félbolond emberekkel nemigen lehetett találkozni a pesti utcákon, akik kolerás hírekkel rontottak volna be a restaurálás alatt lévő pesti házakba. Meg aztán csak valljuk be, hogy annyi bajunk van magunknak is, hogy már oda sem nézünk valami egynapos forradalomnak, amely pláne csak a szomszédunkban van. Nem, mélyen tisztelt Szerkesztő Barátom, én nem vettem észre, hogy Pesten bárki is elveszítette volna még meglévő flegmáját, amennyit egyáltalában meghagyott benne a gondkísérte korszak. Senki se látta a pesti Drágaság függönyén túl, hogy mi történik a szomszéd városban. Pest levizsgázott: egyetlen őrültet sem kellett lefogni az utcán. A PIROMÁNIA NÁLUNK KIMENT A DIVATBÓL.
*
„A kőszívű ember fiai” – amint Jókaink költői nyelvén a magyar haza gyermekeit elnevezte a XIX. században –, nem léptek ki poraikból, bár nyugat felé végzetesen piroslott az égbolt. A káröröm csúf emberi tulajdonság, de a kárörömnek is van BIZONYOS BÖLCSESSÉGE. Körülbelül ez a bölcsessége volt Pestnek az elmúlt napokban. Bizonyos gondtalansággal figyeltük körútjainkat, nagyvilágias utcáinkat, impozáns térségeinket; sehol sem repedezett a föld a nyugati rengésektől. A rendőrök helyükön, a szívek ugyancsak helyükön a járókelőkben. Még a részvétet is eltitkoltuk, pedig az bizonyára mindnyájunkban fölébredt, amikor a szegény, céltalan bécsi halottakról, valamint a forradalom sebesültjeiről olvastuk. MILY BALGATAGSÁG! – sóhajtottunk, bölcsen, csöndesen, rezignáltan.
Forrás: A Reggel VI. évf. 29. szám. Budapest, 1927. július 18.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése