Vajda János (1827-1897): Örökké

 
Nem fáj én nekem már semmi,
És örömöt semmi nem ád.
Csak emléked fűj még, - oh hogy
Örökké emlékezem rád!

Elfeledtem már én mindent;
Forog velem ez a világ,
De én nem is mozdulok, csak
Örökké emlékezem rád.

Oly homályos nekem minden,
Mint a ki nehéz álmot lát, -
És tűnődik: ha való-e?…
Örökké emlékezem rád.

Mintha erdőn járnék, éjjel;
Előlem futnának a fák,
És csak egy csillagot látnék…
Örökké emlékezem rád.

Néha kérdem: vagyok én még?
Álom-e ez, vagy valóság?
És tán nem is élek én már -
Csak a sírból emlékszem rád...

Forrás: Nővilág I. évf. 2. sz. 1857. jan. 25.