1908-ban Szendrey Júlia, Petőfi Zoltán és Petőfi István hamvait közös sírba helyezik. Szakbizottság van jelen Júlia koporsójának felbontásnál, de a negyven éves tetem mellett nincs semmiféle levelesláda! Horvát és Tóth már halott, de Gyulai Pál még él. Súlyos beteg már, mikor meglátogatják. Indulatosan utasítja el a küldöttséget. A Júlia-ügy ismerői úgy sejtik, hogy Horvát, Tóth és Gyulai hallgatási fogadalmat tettek.
Szendrey Júlia kevésbé ismert arcképe
EGY FUTÓLAGOS L ELTÁR
Rejtély borult az ügyre, de csak 1925-ig! Akkor Tóth József egyik leszármazottja véletlenül előkerült családi iratokat mutatott be Mikes Lajosnak, a Pesti Napló nagy műveltségű munkatársának. Az iratok egy kis, fekete bőrrel bevont, domború fedelű ládácskába voltak gondosan elhelyezve. Kötegenként vékony selyem pertlivel kötötte össze valaki. Az egész elrendezés nőies ízlésre vallott. Az iratcsomón legfelül egy első pillantásra ismeretlen írású fogalmazvány lapult. Csináljuk meg mi is a gondosan összekötözött és elrendezett hagyaték futólagos leltárát!
1. Petőfi ismeretlen (!) versfogalmazványai.
2. Petőfi Júliához szóló néhány verse, a közismert gyöngybetűkkel letisztázott Petőfi-kézirat.
3 Ismeretlen (!) Arany-kéziratok.
4. Egy soha meg nem jelent Petőfi-cikk kézirata.
5. A költő debreceni eljegyzései azokból az 1848 végi időkből, amikor a Petőfi-házaspár Zoltán születését várta.
6. Szendrey Júlia ismerelen naplója, amelybe csak két embernek engedett betekintést: leánykori barátnőjének, Térey Marinak és Petőfi Sándornak. Erről az iratról halála után úgyszintén legendákat meséltek, a naplót azonban nem találták sehol, s voltak, akik létezését is kétségbe vonták.
7. Egy bűbájos dokumentum arról, hogy Szendrey Júliát miként indította el Petőfi az irodalmi berkek felé. Nászútjukról visszatérve 1847-ben Szendrey Júlia az Életképek-ben egy „naplót” tett közzé. Erről is később azt suttogták – sőt meg is írták –, hogy Petőfi nagyon haragudott érette, mert sértette a szeméremérzetét, hogy Júlia ország-világ előtt kiteregette az érzelmeit. Nos, az előkerült kéziraton véges-végig Petőfi lektorálásának nyomai, stilizálásai, egy-két szavas széljegyzete olvasható, s az Életképekben az így „megszerkesztett” szöveg jelent meg.
8. Júlia egy keserű hangú „gyónása” apjához, melyet úgy látszik Tóth Józsefnek nem volt szíve átadni a bánatába valósággal megrokkant Szendrey Ignácnak…
9. Végül legfelül a piszkozat vagy fogalmazvány, amint hamarosan megállapították, a Tóth József írása, és a Horvát Árpádnak szóló "utolsó üzenet" tollbamondott példánya! Megrázó dokumentum. Eloszlat minden homályt, amely a szerencsétlen asszony életének és házaséletének utolsó esztendejére borult.
HALKSZAVÚ IGAZSÁG
Soha el nem múló hála mindezért Tóth Józsefnek, Júlia utolsó „gavallérjának”, aki csak elrejtette, de nem semmisítette meg a levelesládát, talán mert bízott egy megértőbb kor ítéletében.
Mindenesetre Mikes Lajos méltó volt a leletre. Dernői-Kocsis Lászlóval ezt az anyagot és ennek alapján még öt évi kutatómunka eredményét 1930-ban egy dokumentumgyűjteményben nyilvánosságra hozta. Ez éppen a Herczeg Ferenc-darab premierjének esztendeje. Herczeg fércművét ezren meg ezren megnézték és százezrek vitatták – a Júlia rovására. A Mikes-Dernői-Kocsis könyv csak néhány szakember, s talán pár száz olvasó megbecsülését vívta ki… így történhetett meg, hogy Júlia halálnak századik évfordulóján a magyar nyelvű sajtó általában óvatosan kerülgette az életére vonatkozó „kényes kérdéseket”, vagy egyszerűen átvette az egykori mendemondák információs anyagát. Mikes Lajos, „a rejtélyes doktor” – amint kortársai ezt a műveit, sokoldalú publicistát nevezték – még abban az évben, hogy Júlia iratait közrebocsátotta, meghalt, de Dernői-Kocsis László Szendrey Júlia pöre című teljes oldalas cikkében (Magyar Nemzet 1968. okt. 12.) tiltakozik a centenárium alkalmával ismét felhangzó vádak és rejtett célzások ellen. „Miután kutatni kezdtünk – írja Dernői-Kocsis –, meglepetéssel láttuk, hogy a Júlia-irodalom tele van felszínésséggel, tévedésekkel és rosszindulattal. Mikes a világirodalom egyik legnagyobb alakját tisztelte Petőfiben. Mérhetetlenül boldog volt, hogy új, ismeretlen dokumentumok kerültek kezébe, s ezek Júlia alakját is tisztábban megvilágítják. Elmélyült kutatómunkába fogott, amelynek sugarai eljutottak Bécsig, Grázig, apró erdélyi falvakig, sok-sok családi és hivatali hétpecsétet törtek fel a kérésünkre. A felkutatott anyag nem a rágalmazókat, hanem Júlia levelesládájának, halálos ágyán apjához intézett, de még el nem küldött keserű gyónásának és "az utolsó üzenetnek" az igazságát bizonyította. 1930-ban úgy ültünk le a "Szendrey Júlia" megírásához – Mikes Lajos a forráskutatást, a források és az anyag kritikai feldolgozását végezte, én az életrajzot írtam meg -, hogy elhatároztuk: igaz könyvet írunk Júliáról s elmondhatom egyetlen sort sem nyomtattunk ki a kötetben, aminek ne láttuk vagy hallottuk volna a bizonyítékait."
Ezzel a könyvvel soha senki nem vitázott. Adatait az elmúlt zárom évtized kutatásai sem cáfolták meg. Mégis, mikor Szendrey Júlia szóba jön, csak éppen erre, s az 1891-es Szana Tamás-féle életrajzi műre nem szokás hivatkozni. Azaz Dienes András: Petőfi a szabadságharcban című alapvető művében, habár futólagosan, de érdeme szerint értékeli a Mikes-Dernői-Kocsis könyvet.
AZ „UTOLSÓ ÜZENET”
Végül eljutottunk a Horvát Árpádnak szóló „utolsó üzenet” kínos kérdéséhez. Ha nem Petőfi ártatlanul megvádolt asszonyának becsületéről volna szó, ezt a kérdést – az „utolsó üzenet” tartalmát – nyilvánosan talán fel sem volna szabad vetni. Különösen nem annyi teméntelen idő után. De több mint száz éve valósággal reflex-szé vált, hogy minden titkolózást a Júlia rovására magyarázhatnak!
Az történt hogy miután 1859-ben Walla doktor, mint az asszony életére halálosan veszélyeset a nemi életet megtiltott, Horvát próbálta megmagyarázni Júliának, miszerint a testi szerelemnek sokféle színe van. Bizony kiderült, hogy az annyit szapult, s immár 31 éves Júlia szerelmi kultúrája semmivel sem haladta meg egy korabeli gazdatiszti kisasszonyka, majd menyecske ismereti szintjét. Talán még ennél is többet mondhatunk: az ízlését sem! Horvát, látva felesége tudatlanságát, titkon őrzött pornográf könyveivel, rézmetszeteivel és fényképgyűjteményével próbált „szemléltetni”. Ezzel betelt a mérték! Júlia –, hogy az „utolsó üzenet” szavait idézzük – megborzadva utasította el a "minden művelt szívre és nemes lélekre undorítónak" minősített "fotográf képgyűjteményt".
Az addig gyengéd, figyelmes férj erre elvesztette türelmét és – Júlia idézésében – azt mondotta, hogy „az asszonynak nincs más kötelessége, mint a férj kéjvágyát kielégíteni”. Majd kijelentette, hogy a házban a férfi az úr és a parancsoló, az ő szava, vágya, akarata törvény. Az „utolsó üzenetben” Júlia Horvátot „kéjenc állat”-nak titulálja.
Horvát halála után könyvtárát, kéziratait különböző gyűjteményeit a Nemzeti Múzeumra hagyományozta. A húszas években, mikor a levelesláda előkerült, a hagyaték még levéltárilag nem volt feldolgozva, de azért rövid kutatómunka után előkerült a pornográf gyűjtemény is. Ez a nyilvánosság elől ma is elzárva őrzött, elképesztő obszcenitásokat ábrázoló és leíró gazdag kollekció mindenben igazolja Júlia felháborodását. Horvát mentségére nyomorékságán kívül talán még azt is felhozhatnánk, hogy akkoriban sokan a perverzitások révén vélték elkerülhetőnek a nemi betegségeket.
NEM VOLT HŐS…
Ezzel végére is értünk Júlia tragikus történetének. A kép, amelyet kritikailag mérlegelt tárgyi bizonyítékok alapján róla felvázoltunk, részleteiben módosulhat, de alapvetően többé meg nem változhat. A közvéleménynek kell megváltoznia! Krúdy Ady, Hatvany ellenére is! Jogunk van ítélkezni az asszony felett, ki legnagyobb költőnk legnagyobb szerelme volt, de neki is joga van az indulatok, előítéletek nélküli igazságra! Méltó volt-e a leglángolóbb érzeményere, amellyel a költő halhatatlanná tette asszonyát vagy sem? Talán ez a kérdés így túlságosan heroikus. Mi valami humanisztikusabb válaszra vágyunk; olyanra, amilyent ez a kérdés nem enged meg. Hiszem, hogy aki egyszer végiggondolta e tragikus sorsú asszony életét, annak fel kellett ismernie „a síri világból feljövő” Petőfi végzetes hatalmát Júlia felett. Júlia nem hős, mert nem önként vállalta sorsát, de mégis csodás jellem, akinek szinte naponta kellett önmaga fölé emelkednie, hogy ereje határáig viselhesse végzetét. Méghozzá törékeny, igézően bájos női testben kellett hordoznia sorsát. Tehetségesen, kissé különc módjára maradt meg embernek annyi-annyi embertelenség ellenében, amennyit vele szemben elkövettek.
Aki hisz az igazság humánumában s végsőfokoni győzelmében, annak hinnie kell, hogy Szendrey Júlia meghódítja egy emberszabásúbb utókor szívét!
Forrás: Igazság XXXI. év. 271. szám, november
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése