Szabédi László (1907-1959): Valóban s egészen

Akit igazán szerettem,
az is csak sírt-rítt mellettem;
kiket utána csókoltam,
azokhoz már gonosz voltam.

Ködös szemed könnytől nedves,
hiába vagy hozzám kedves,
nem kedves nekem senki se,
nem tudok én szeretni se.

A szerelmem drágaköve
csillag, melynek köd az öve;
a ködön túl csillog fennen,
de pislákol azon innen.

Keserű íze csókomnak,
tegnap este sírva mondtad,
mit szeretnél velem tenni:
meg szeretnél félig ölni.

Azt hiszed, hogy félig holtan
boldogabb lennék, mint voltam?
Azt hiszed, ha félig élek,
boldogabbá tehetnélek?

Ölj meg, kedves, de merészen
ölj meg, valóban s egészen.
Nincs inyemre a felemás
munka, a kontár gyilkolás.

Ölj meg s testem vesd a vízbe,
vagy hullasd sötét gödörbe,
égesd meg, tipord szét, rejtsd el,
meg se sirass, úgy felejts el.

Forrás: Termés. Tavasz. Kolozsvár 1943. 1. szám.