Sirászi rózsafák alatt
Abul-Kaszem-Manszúr szivébűl
Szerelmi dalra dal fakadt, -
És csattogott hozzá a bűlbül:
Bimbó gyanánt fesel
Ajkán a sok ghazel.
***
De ím nemtő lebbent elő,
Így zengve: „Oh, Firdúzi!
Hol nap jár, nyugvó-fökelő,
Sehol se lesz oly kincshalom,
Mint a tiéd, oly gazdagon
Élhetsz dicső Firdúzi.
Akarsz-e kincset
Akarsz-e nagy hatalmat?”
- Akarok! „Menj tehát,
Szomszédban erdőtisztás: állj meg ott,
Hol Salamon, a bölcs, is nyugodott
Egy nyári délen át,
S a nyár hevétől üdülést talált.
Hálájakép, hogy távozék,
Csodás varázsu gyűrüjét
Fölcsúsztatá, mint hosszu, finom újjra
Egy liljomszárra bimbaját
Átfűzve így a karikán. - -
Eltávozott ő azután
S a gyűrűért nem jött el újra.
Ma, csak ma még van ott, hogy elveged,
Ma még a kincs, mi véle jár, tied!”
***
Firdúzi útra kelt
S a liljomszárra lelt
Szomszéd ligetke árnyán.
A gyűrű is valóban ott,
A liljomszáron csillogott,
Mint hosszu, finom újjon. -
Ott is maradt tovább…
A költő nézte, nézte,
De már le nem vevé,
Nem vitte rá a vágy,
Kincs, hatalom se lett övé:
Mert azalatt a bimbó
Teljes virággá fölfakadt,
S úgy nem vehette le a gyűrüt,
Hogy meg ne sértse a szirmokat!
Haraszti 1887. julius 4.
Forrás: Erdélyi Irodalmi Társaság Évkönyve. Kolozsvárt, 1893.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése