Szerelmi és bordalok - Christopulostól (1772–1847)

A KÖLTŐ

A könyvem’ összecsapva
S az iskolát elhagyva,
Haza felé tértemben
Ide s tova lebzseltem.

És ekkoron egy helyen
Jön Eros velem szemben,
És kérdi a tudományt,
Miből szeretnék okmányt.

Költészet az, feleltem,
Költészetet miveltem
Évek hosszú során át,
Tanulva a szabályát.

És mindennek daczára
A sok tanulás ára,
Hogy egy sorocska méret
Se ér szerencsés véget.

Oh! Bárgyu te, kiált rám,
A mestered hibás ám,
Ki nem tudva a módját,
Csépeltet veled polyvát.

De tőle tova menve
És engemet követve,
Megtanítlak merőben
Pillanatnyi időben,

Kérek azonban egyet,
Minek előtte kezded,
Hogy csókolja meg ajkad,
S barátságunk’ fenntartsad.

Ha, mondám én, elég ez
Díjul az egyeséghez,
Ím, mester, itt az ajkam,
Tedd meg a próbát rajtam.

És átkarol legottan,
Megcsókol meghatottan,
Ő csókomnak bérlője,
S most én vagyok költője.

ÖREGSÉG

Ám a hajzatod már gyérül,
Athanasios, s fehérül,
Ám hullasd a könnyeket!
Híved Eros is azt mondja,
Hogy öreg vagy, s másra gondja,
Most már isten te veled!

Búcsuzz el az ifjuságtól,
Csókjainak a lángjától,
Mondj le róluk azonnal;
Megtagadás kényszer-elvét,
Öregségnek fanyar élvét
Izleld immár haszonnal.

Nem illik a megtört vénnek
Sem a virág, sem az ének
Földi útja alkonyán;
Élted sirba esteledik,
Most a halál özeledik
Zordon charos csónakán.

Készülj el hát még a mára
Javad hagyva távozásra,
Mondjon ajkad búcsuszót;
És lemondó bánatoddal
Csak a könnyüt vidd magaddal
Mint csekély vigasztalót.

VIGASZ

Ám a hajzatom ha őszül,
Lelked azért minek bőszül?
Minek is bánt szine már?
Talán a fehér öldököl?
Vagy miatta visszahőköl
A leány, ha csókra vár?

Hiszen Erosnak virága,
Rózsabokor minden ága
A nyitástól hófehér;
S még ha piros is a szine,
És piroslik minden íze,
Bévegyül fehéres ér.

S Aphrodite myrtusának
Myrtusbokra zöld ágának
Zöld levelei között
Csupa fehérebbnél fehér
Virág nő, mely hóval felér,
s bujálkodik lomb mögött.

S maga Zeus is, a nagy isten,
Szép Lédáért fölhevülten
Hattyú leve egykoron,
Hogy mutassa mindenklépen:
Fehér hajat akar épen
Az Eros mindenkoron.

Így hát csak hadd fehéredjem
Bármennyire, föl se veszem,
Épenséggel nem búsít;
Minél inkább fehéredem,
Annál dúsabb a kellemem,
S Eros még jobban hevít.

BORÖNTÉS

Héj! Ide gyorsan!
Töltsetek sorban!
Hadd iddogálunk,
Míg lábon állunk!

Csutorám járjad,
Borod kitárjad,
Jer ölelésre,
Bírj csevegésre!

Gondok és bajok,
Ti gyilkos rajok,
Helyetek nincsen,
Menjetek innen!

Hasztalan inség,
El veled innét,
Kroesus a voltom,
Semmi se gondom!

És a mint hittem,
Úr vagyok itten,
És a mint tudtam,
Rám ki se mukkan!

Héj! Ide gyorsan!
Bort újra sorban!
Hadd iddogálunk,
Mig lábon állunk!

TANULÁS

Mit tanulsz úgy mint a kába
Esztelenséget hiába,
Hogy legyen agyad tele,
Hogy lásd, mi az alpha, béta,
És a gamma, delta, zéta,
S a tudós elmélete?

Kérdem tőled: mit nyersz véle,
Hogyha ragyog elméd éle,
S bölcs léssz akármekkora?
Talán bizony föl sem fogod,
Hogy te is elpusztulsz legott,
Mint akármely ostoba?

Hagyd el ez a dőreséget,
Vizsgálj inkább hordó-léket,
Mely csurogva élvet ád,
S megtanít majd jobban inni,
Megragadva kiürítni
Egy hajtásra egy kupát,

Hogysem a könyveket dúljad,
Légy azon, hogy ezt tanúljad,
Nem a bölcs elméletet,
Nem firkából tudást merni,
Nem a vízből habot verni,
Nem tudós nyögéseket.

A BÉKA

Drága zengő csemete,
Kurutyoló béka te,
Szürcsölve a tó levét
Kiáltod a brekekét.

Én meg szürcsölve a bort,
Serlegemmel ülve tort,
Fák között virányon át
Éneklem a tralalát.

Jőjj hát, igyunk közösen
Halálunkig szüntelen,
És nevessünk, a világ
Hogy járja a bolondját.

Az életnek ostoba
Mindenféle sok java,
Legyen is bár csoda szép:
Italunkhoz semmiség.

Görögből fordította: Percz Vilmos
Forrás: Erdélyi Irodalmi Társaság Évkönyve. Kolozsvárt, 1893.