Horváth István (1909-1977): Tarlón

Recsegnek a tarlók, rideg recsegéssel
bakancsom alatt,
És aratok vígan, míg engemet titkon
az Idő arat.

Repül az év arany-kalászoknak szárnyán.
Repülök vele.
Tudom, a végső rév nem oda fel vár rám,
hanem oda le.

S mégis a magasba, fennebb mérem a célt,
a tarlók fölött.
Ha kalangyában is: védő, tető-kéve
lennék, vihart álló,
s nem lenn a törött.

Forrás: Igaz szó – Szépirodalmi folyóirat XII. évf. 10. sz. 1964. október