Beke Sándor: A szavak vérpadán

Forrás: www.mek.oszk.hu

Sütő Andrásnak

A szavak vérpadán

balták csillanó fényében

maroknyi néped sírta arctalan képedet.

Ó, most is miért csatangolt el

mellőlünk az Isten!

SÜTŐ ANDRÁS,

te megalázott, te kisebbség-glória,

te szavaink fejedelme,

magyar arcodon opál-gyalázat vert tanyát,

a szavak megbénultak,

magyarázat nincs. Erre képtelen!

A szavak vérpadán,

látod,

értük imára kulcsoltad kezed,

és köszönetképp egy balkáni éjszakán

melleden táncoltak,

s fütyöltek.

SÜTŐ ANDRÁS,

te pusztakamarási csillag,

te Jézus-Isten,

te szavaink fejedelme,

ne féj, sebeidből holnap tulipánok nőnek!

A szavak vérpadán

átok-cafatok hulltak fejedre,

és nem igaz,

hogy a szenvedés

fájdalmas lehet annak,

kit milliók ápolnak szívükben!

SÜTŐ ANDRÁS,

a szavak vérpadán

most érted imádkozunk:

„Jöjjenek, bugyogjanak felénk a

fenséges szavak!

De kérünk, ó, Isten,

ne balták,

szavak jöjjenek!”

1990. március

Forrás: Székely Útkereső 1. évf. 1. sz. (1990. április)

Kányádi Sándor: Könyvjelző

Forrás: www.tacy2.eoldal.hu

Az újfasizmus ellen

van mikor máglyákba gyűjtve

fojtogat áldozati füstje

úgy érzed amíg könyvre könyv ég

mintha agyvelőd pörkölődnék

van amikor a megmaradtra

vadásznak mint a ritka vadra

becsöngetnek éjnek évadján

és besurrannak mint a patkány

szimatolnak szaglásznak körbe

majd polcostól döntik a földre

és gyanúsított könyved örvén

elhurcol téged is a törvény

van amikor finomabb módját

eszelvén ki nem indokolják

miért s miért nem mint a zúzák

a bebegyelt ocsút bezúzzák

mielőtt még világot látna

átpréselik a másvilágra

van amikor csak lipve-lopva

elfelejti hozni a posta

ha merszed volna s tudakoznád

pilátusként kezüket mossák

van amikor szemük se rebben

csak megböknek ráböknek hogy mi van eben

s mi amabban leszedni mindet

átnedvesül a gatyád inged

megszégyenülten mint a tolvaj

maradsz a szennyes kis motyóddal

mintha velődet vették volna

szédelegsz ki a folyósóra

reszkető kézzel matarászva

fordítva gyújtasz cigarettára

s egész életed kesernyéje

harap tikkadt szád szögletébe

Forrás: Székely Útkereső 1. évf. 1. sz. (1990. április)

Nyírő József: A vén cigány

Forrás: www.muveszetek.hu

Végig muzsikálta Európát. Játszott a császárnak, mind a kettőnek, az orosz cárnak. Királyi udvarok fényében fürdött. Párizs, Amszterdam, Rotterdam, Bécs, Budapest hajlott meg művészete előtt. „Tulumbás” volt Esturdeonban, pár óráig maga a király, ami a cigány népnek legősibb gondolata: egy éjszakára királlyá tenni maguk közt a legöregebbet, ha éhségtől szikráznak is a belei és a rongyok lehullóban vannak fekete testéről. Valóságos királlyá, kinek mindenki engedelmeskedik. A legnagyobb álom, mit valaki láthat: az élet megalázottságából egyszerre, ha múlólag is, trónra szállani. Hírnév, dicsőség, kitüntetések, mindene megvolt, mit az élet nyújthatott a vén Balutznak, a lisztferenc-fejű cimbalomművésznek, aki félszázaddal ezelőtt tőlünk származott el. Titkos és hatalmas volt, mint egy bálvány, a bolygó nép egyik legnagyobb fia.

Kevesen ismerték már a régi legények, mikor hirtelen mindent otthagyva, nemes feje feltűnt Udvarhely utcáin. Zárkózottan, magába merülten ment, mintha nem e világban járna. Az emberek tisztelettel néztek utána.

- Mit akar ez itt? – kérdem Jancsit, a prímást, aki áhítattal kísérte.

- Meghalni jött haza! – súgja vissza Jancsi.

- Ne csinálj rossz tréfát!

- Bár tréfa volna! – sóhajtott Jancsi.

- De hiszen makk egészségesnek látszik.

Jancsi legyintett, hogy nem értem én azt.

Fene tudta még akkor, hogy a cigány, a föld akármelyik pontján legyen, meghalni mindig hazamegy. Ők ezt tudják egymásról. Mi közönséges halandók nem is sejtjük. Nekem is csak most jut eszembe, hogy vettem is észre rajtuk valami különöset, másnak talán fel sem tűnő jeleket. A többiek, ha Bálint szólott, áhítattal néztek rá, tréfáin nem nevettek, kővé vált az arcuk a jóízű mondásra is. Ez már a haldoklónak szólott.

Ki sejtette?

Békés Gellért (1915-1999): Húsvét

 Forrás: www.igehirdetes.eoldal.hu

Nagy volt a kő, a szikla száját

elfogta durva két marokkal,

s az emberré vált Ige testét

a szikla zárta holtan.

A Golgotán még ott borongott

holdfényben a három bitófa,

de a tanítvány elrejtőzött

és Máriát gyötrelme fogta.

Nagy volt a kő, - eszmét és lelket

megölt, mint sátán néma árnya,

s a látásra nyílt emberarcon

kihunyt a fény piros virága.

Éjszaka volt, rémekkel terhes,

mikor a lélek borzong, s hallgat,

s magányának védetlen vackán

rárontanak sötét hatalmak.

Nagy volt a kő, de elseperte

az Élő Szó, mely újra támadt

a megölt Ige teteméből,

hogy legyen békítő bocsánat.

Forrás: Székely Útkereső 1. évf. 1. sz. (1990. április)

Reményik Sándor: Az ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

És áhítattal ejtsétek a szót,

A nyelv ma néktek végső menedéktek,

A nyelv ma tündérvár és katakomba,

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,

Ne nyúljon hozzá avatatlanul

Senki: ne szaggassátok szirmait

A rózsafának, mely hóban virul.

Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,

Mintha imádkozna,

Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hoza!

És aki költő, az legyen király,

És pap, és próféta és soha más,

Nem illik daróc főpapi talárhoz,

S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,

Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,

Ki borát issza: Élet borát issza,

Előre néz s csak néha-néha vissza -.

S a kelyhet többé nem engedi el!

Forrás: Székely Útkereső 1. évf. 1. sz. (1990. április)