Páll Lajos (1938-): Anyám tánca

 

Úgy forgott, hogy tengerszeme

tűzkígyót rajzolt köréje,

teste, mintha titkot őrző

lányé lenne, lágyan hajlott,

fékezve a szoknyaráncot,

forgott, mintha minden gondját

bokázással holttá rúgná,

s mintha csizmás lába alá

hullámverés tódult volna,

szállt, repült a füstös fényben

én édesem önfeledten.

Mintha lassan beborulna,

mintha sziromeső hullna,

úgy ült aztán szégyenkezve,

ő tudta hogy mért szégyellte

klánétáktól égő arcát,

lobbot vető szoknya ráncát,

apám, mint az őszi hegyek

tűnődve ha mélybe néznek,

figyelte a zsivajon át,

nénjei, mint könnyű nyírek,

hogy járják az anyám táncát.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Czegő Zoltán (1938-): Zilált testamentum

Fiam, jó fiam, a fülemben

most távoli hangok csengenek,

hát szeretném, ha percig rám figyelnél,

tán tudnék most valamit, -

örökül valamit mondani,

egy csak-egyszer-fájó éneket.

 

Lehet, furcsállod majd,

hogy egykor az apád

annyit babrált a színeken.

Ne szólj;

egyszer egy nagy szemű lánytól

életet kaptam, és azt szebben élni

nem tudta volna soha senki sem.

 

Voltak poharak, igen, szép fiam,

de a féktelen

nóták mögött a gyönyörű lángot

ki tudta volna látni nélkülem?

 

Fiam, valamit üzenni akarok

a tűzről is,

hogy soha el ne hagyd!

Meséket tudnék mondani róla,

melyben százszor kis kutatni kezdtem

karcsú, felkúszó lángodat.

 

Szép fiam, ha értesz majd a szóból –

te lásd

mit diktál majd az értelem…

 

- Kések az első csókkal, szép fiam,

mert a lángnak köze van az úthoz,

melyen az édesanyádat meglelem.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

 

Lászlóffy Aladár (1937-2009): Ének Bencének

 

Bencének való altatók:

megáll vonat és hintaló,

bár ez itt mégsem parkoló –

itt hagyják cipőjük a jók.

Mert álomországba gyalog

sétálnak be a boldogok:

a kiscicák s kutyák vakon,

te kék pizsamában szaladsz

rózsás mezítlábtalpakon,

és csíkosban a vadmalac,

a hernyó harminc lábon jár,

négy lópatán török, tatár,

s mindenkire a párna vár.

Ha lehunyod a két szemed,

gyorsabban kiderítheted,

kik fújtak neked altatót:

 a szél, a nyúl, a pék, a pók?

Lehet, a tátogó halak

valamit épp kiáltanak…

Légy résen, Bence, mialatt

az álomösvényen haladsz,

lehet, valami jele volt

a bükkök derekán a folt –

és mit akart a telehold?

Ha eltelik vagy két heted,

nyugodtan megkérdezheted,

mint aki erről olvasott:

hozzák még Tordáról a sót,

Betlenben van- Betlehem

és Egerben a csillagok?...

De, lehet, évek telnek el,

mire valaki így felel:

álomszuszék, ébredj tehát,

nézd, neked ültettem e fát

és még remélni sem merem,

de nemsokára már terem…

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Lászlóffy Aladár (1937-2009): A kezed

 

Miért szeretem úgy

Fogni a kezed?

Két kicsi kézzel kormányzol engem.

Ezt a hatalmat honnan veszed?

Belém csak úgy átfut

Valami áram

Parancsolón és későn,

Zavaros, édes, értetlen jelekben.

Nem is én döntök, mit kell tennem;

Egy csöppnyi simaság

Bebújt a megoldott ökölbe.

Ilyenkor mindig felkapnálak ölbe,

Egyetlen kéz, kar lennék

Téged féltőn emelni, vinni,

Ahogy a kezem viszi a kezed…

 

Nézem összefogott kezünket.

Érzem, hogy te fogod.

Viszem a kezünk ölelését,

Amerre akarod.

 

Miért is szeretem úgy fogni a kezed?

 

Fogni a kezed, s enyémnek tudni,

És sűrűn fogadkozó kis szorítások

Szerelem duzzasztó mágnesébe fogva –

Menni veled, menni, menni,

Örökké kézen fogva…

Mert kemények a nyelek,

Szigorú szerszámaim,

A puskák is kemények,

És kemények a kezek.

Durva minden, mit

Fogni kell kezemmel.

 

Csak a kezed tudnám,

Amíg élek, vinni,

Fájó görcsök nélkül,

Sebesülés nélkül,

Nem reszkető kézzel,

Puha szerelemmel.

 

Forrás: 123 vers a családról – Válogatta Mirk László – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár