Az istállón faajtó,
istállóban három ló.
A lábukon rézpatkó,
rézpatkó a koppantó.
Kippen-koppan
rézpatkó,
rézpatkóján
csattantó.
Csattantóján
rengető,
szép dallamot
pengető.
Tizenkét láb
három lóra,
rászoktak a
rézpatkóra.
Fényesítik
reggel-este,
süsse a Nap
fényesebbre!
Csillog-villog,
kippen-koppan,
kopogj te is
az ajtóban!
*
Pintér Zoltán így vall magáról:
1963-ban születtem Budapesten. Rétságon, majd Szentendrén éltem, míg 1987-ben Kiskunhalasra nem költöztem. Jelenleg is itt élek.
A verseléssel 15 éves korom óta foglalkozom, ami egy véletlenszerű próbálkozásból ered. A szerelem! Ez hozta ki belőlem a szavak sorba rendezését. Mindig arra törekedtem,hogy csak magyar szavakat és közérthető kifejezéseket írjak. Gyűlölöm az idegen szavakat. Nyelvünkben annyi csodálatos szó van, hogy bármit le lehet írni velük. Ha már egy verset meg kell magyarázni, az engem már nem érdekel. Talán ez késztet minden írásomnál arra, hogy érthetően emberi érzéseket tükrözve írjam le mondanivalómat. Kényszerből nem szeretek és nem is tudok írni. Ha van ihlet, akkor pár perc egy vers, de ha fáradt vagyok, akkor félreteszem, mert erőltetett dolgot nem akarok létrehozni.
A verselés lényem „kiterítése", amit szabadidőmben végzek, de sajnos a nyugodt, békés lelkiállapot a mai világban ritka kincs. A versformákat nem tartom be tudatosan. Csak úgy írok, ahogy érzem a ritmust vagy dallamot a szavakban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése