Messze, távol, sötétségben,
fekete ló fut az éjben,
de a szép és nemes állat
szemében nyugszik a bánat.
Elvesztette kis kancáját,
kiscsikója édesanyját,
úgy szerette, úgy imádta,
szerelmének nincsen párja.
Nagy autóval érte jöttek,
lasszót nyakára kötöttek,
behajtották zárt nagy részbe,
elvitték a messzeségbe.
Hős nagy ménje elindult hát,
megkeresni kis kancáját.
Ki is vágtat a földútra,
vele tart a kiscsikója.
Hosszú úton autók szembe,
kíváncsian lesik egyre,
honnan jő, és hova tarthat,
ez a két szép nemes állat.
Telik az idő, fogy a rét,
ismeretlen helyre ért,
lassít mert egyszerre látja,
ott legel a kis kancája.
Körös-körül karám mellett,
fut a ménje és a gyermek,
nyerít, hogy meghallja társa,
itt van szíve két virága.
A kanca felkapja fejét,
ijedtében egyet hátralép
boldogan rohan arra,
honnan ménje hangját hallja.
Minden erőt összeszedve,
nekifut, és reménykedve
általrepül a karámon,
családjához, minden áron.
Messze, távol, sötétségben,
három szép ló fut az éjben,
a fekete mén megfogadja,
családját többé el nem hagyja.
(Budapest, 2000. április 20.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése