Mit nekem, ha érte meggyűlölnek majd az emberek!
Csak te megmaradjnekem, s többé hiányt nem szenvedek.
Szenvedélyek tengerére szálltam egy szál csónakon,
önmagamnak ellensége nálam ártóbb nem lehet.
Élet múlik, test elporlik, test és élet semmiség,
amíg élek, addig érnek szenvedések és sebek.
Búcsú kínjától lett édes minden új találkozás,
a szakítás éjszakája sok titokra fényt vetett,
Énnekem csak füst a ciprus, csak hamu a rózsakert.
Néked jut a rózsa, nékem a parázs, mely égetett.
Ama holdnak pillantása villanó kard, jól vigyázz,
nékem sírni, néked halni - szívem, elvégeztetett.
Ó, Fuzúli, szerelemnek ösvényét el nem hagyom,
szeretőknek útját jártam, útjukon temessetek.
(Ford.: Vas István)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése