Villámsebesen, vas síneken
megy a gőzös zakatolva,
kéménye kormos árbocát
a füstös égbe tolja.
Egy tanya mellett szürke ló
nézi a kocsi-láncot,
a szürke mellett egy csacsi
rágcsálja a bogáncsot.
A szürke rémülten mered
a vonatra, s a hátán
hideg futkároz, s így sóhajt:
"Bizisten szörnyű látvány!
Ha nem teremtett volna már
a sors fehérnek, ettől
sápadtam volna meg, igen,
ettől a rémülettől!
Borzasztó pusztulás előtt
áll a lovak árva népe,
szürke létemre fekete
jövőnek nézek elébe.
Mindőnket sírba konkurál
a gőzvasút maholnap,
az emberek majd ezen a
vasbarmon lovagolnak.
S ha lovagolni sem szorul
többé reánk e vad kor -
isten megáldjon, széna, zab! -
ki táplál minket akkor?
Az ember szíve kőkemény;
falatot se adna ennünk
ingyen. Nem tűr az ólba se,
éhen kell meggebednünk.
Mi ember módra nem lopunk
és kölcsönt sose kérünk,
nem vagyunk talpnyaló kutyák -
a sintéré a bőrünk."
És mélyet sóhajtott a ló.
A bölcs szamár azonban
bogáncsot rágott közben is
kedélyes nyugalomban.
Megnyalta orrát s így beszélt
derűsen fölnyihogva:
"Hogy mi lesz holnap, én bizony
azzal nem gondolok ma.
Tirátok, büszke paripák,
a romlás napjai várnak,
de ugyan mi baja eshetik
egy ilyen szerény szamárnak?
Mert nem nehéz megválni egy
fehér vagy tarka lótól,
de magamfajta szamarat
Gőz úr aligha pótol.
Masináit az ember bármilyen
furfangosan csinálja,
a fülesnek szilárdan áll
az egzisztenciája.
Azt őrzi az ég, ki atyái nyomán
megadással végzi dolgát,
a naponta malomba trappoló
hűséges, régi szolgát.
Őröl a malom, a lisztet én
zsákokba hordom, aztán
a pékhez cipelem, így zabál
zsemlét, cipót a gazdám.
Az élet egyre így forog
keringő áradatban,
s a szamár-sors is, mint a lét,
örökre változatlan."
Tanulság
Lám a lovagkor füstbe mén,
éhen döglik a büszke mén,
de zabban, szénában a fránya
szamárnak sose lesz hiánya.
(Ford.:Kardos László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése