Kádár Kata

Kép forrása: www.erdely.ma

„Engedje meg édesanyám,

Hadd kérjem meg Kádár Katát,

Jobbágyunknak szép leányát,

Jobbágyunknak szép leányát.”

„Nem engedem édes fiam,

Inkább téged elfogatlak,

Katonának…”

Gyulainé kisebb fia

Kimene az istállóba,

Megnyergelé selyem lovát,

Megnyergelé selyem lovát.

Elindul a hosszú útra,

Hosszú útra, bujdosásra,

Talála egy oláh ficsurt,

Talála egy oláh ficsurt.

„Hallod-e te oláh ficsur,

Mi hír vagyon a faluba?”

„Én egyebet nem hallottam,

Kádár Katát elvesztették,

Feneketlen tóba vették,

Feneketlen tóba vették.”

„Mutasd meg nekem azt a tót,

Neked adom a lovamot,

Selyem nyerget, hevederet,

Selyem nyerget, hevederet!”

Gyulainé kisebb fia

Leüle a tó partjára.

„Élsz-e rózsám, vaj meghótál,

Vaj felőlem gondókoztál?”

„Se nem élek, se nem halok,

Csak felőled gondókozok!

Se nem élek, se nem halok,

Csak felőled gonkozok!”

Gyulainé kisebb fia

Beleugrék a nagy tóba,

Gyulainé azt megtudta,

Mind a kettőt kivetette.

Az egyiknek csináltatott

Fehér márvánkő koporsót,

A másiknak csináltatott

Veres márvánkő koporsót.

Az egyiket temettette

Az ótárnak elejibe,

A másikat temettette

Az ótárnak háta mellé.

Az egyiken nevelkedett

Veres csukros vilojaszál,

A másikon nevelkedett

Fejér csukros vilojaszál.

Addig s addig nevelkedtek,

Amíg összeölelkeztek,

Addig s addig nevelkedtek,

Amíg összeölelkeztek.

Gyulainé azt meglátá,

Mind a kettőt leszakasztá,

Kebelibe elhirvasztá,

Kebelibe elhirvasztá.

Gyulainé kisebb fia

Hóta után megszólala,

Hóta után megszólala:

„Gyulainé, édesanyám,

Éltünkbe se hagyott békét,

Hótunk után se hagy békét.”

„A kenyere kővé váljék,

Kése benne ketté törjék,

Mosdóvize vérré váljék,

S a kendeje gerebenné!

Az a palló lánggal égjen,

Méken kied átalmenjen!”

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 31-35. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Vajda Ilona

Honnét házasodol, Magyarósi Tamás?

„Én is házasodom, aj bé Barassóból

Vén Vajda Jánosné felnőtt szép leányát,

Vajda Ilonáját!”

Hindógál a hintó, sírdogál a leány,

Vissza-visszatekint Magyarósi Tamás:

„Mért sírsz, mért keseregsz, jegybeli szép mátkám?

Te tán azt gondolod, hogy nincsen énnekem

Jó tizenkét ökröm, jó vasas szekerem.”

„Én azt nem gondolom, jóé tudom, hogy vagyon.”

- Szóval fölfeleli nagyobbik nyoszolyó:

„Add ide, add ide, Magyarósi Tamás,

Gyönge gyolcs ingedet al-póka-ruhának!”

„Nem adom, nem adom gyönge gyolcs ingemet

Al-póka-ruhának a beste kurának!”

Hindogál a hintó, sírdogál a leány,

Vissza-visszatekint Magyarósi Tamás:

„Mért sírsz, mért keseregsz, jegybeli szép mátkám?

Te tán azt gondolod, hogy énnekem nincsen

Jó csata ménesem, jó esztena juhom.”

„Én azt nem gondolom, jól tudom, hogy vagyon!”

- Szóval fölfeleli kisebbik nyoszolyó:

„Add ide, add ide, Magyarósi Tamás,

Selyemzsinór öved al-póka-kötőnek.”

„Nem adom, nem adom selyemzsinór övem

Al-póka-kötőnek a beste kurának!”

„Kocsisom, kocsisom, fordítsd meg a hintót,

Mondd meg az anyjának, az ördögadtának,

Ha így nevelt leányt, így is vegye hasznát!”

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 30. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Kerekes Izsák

Hallottad-e hírét a híres Szebennek,

A híres Szebennek s a híres Mohának,

A Mohában lakó Kerekes Péternek,

S Kerekes Izsáknak, ő felnőtt fiának?

Ez egyszer ittason ment az istállóba,

Ott is lefeküvék a lovak jászlába.

Egyszer csak kimene az ő édesapja

A tornácba, s lenéz onnan a határra.

Hát bizony jődögel nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen, mint a setét felleg,

Nem tudják, miféle, kuruc-e vagy labanc,

De mégis gondolják: a szebeni rácok.

Ekkor csak lemene Izsák édesapja

A lovak jászlához s ilyen szókkal mondja:

„Kelj fel, fiam, kelj fel, jó Kerekes Izsák!

Mert bizony jődögel nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen, mint a setét felleg,

Nem tudjuk, miféle, kuruc-e vagy labanc,

De mégis gondoljuk: a szebeni rácok.”

Ekkor megfordula az első álmából,

De mégsem kele fel a lovak jászlából.

Másodszor kimene az ő édesanyja,

S ilyen szókkal költi igen hamarjába:

„Kelj fel, fiam, kelj fel, jó Kerekes Izsák!

Mert bizony jődögel nagy fekete sereg,

Úgy látszik messzünnen, mint a setét felleg,

Nem tudjuk, miféle, kuruc-e vagy labanc,

De mégis gondoljuk: a szebeni rácok.”

Ekkor megfordula második álmából,

De mégsem kele fel a lovak jászlából.

Harmadszor kimene szép gyönyörű mátka

A tornácba, s mindjárt lenéz a határra.

Hát jő az ellenség igen hamarjába,

És leszalada ő a lovak jászlához,

És így kezd beszélni a kedves urához:

„Kelj fel, szivem, kelj fel, itt van az ellenség,

Nem tudjuk, miféle, kuruc-e vagy labanc,

De mégis gondoljuk: a szebeni rácok.”

És ekkor felugrék jó Kerekes Izsák,

Igen hamarjába a lovát kihozák,

Felköté a kardját mindjárt oldalára,

S felfordula szépen jó barna lovára

És visszatekinte s ilyen szókkal beszélt:

„Kiontatom vérem apámért, anyámért,

Megöletem magam szép gyűrűs mátkámért,

Meghalok én még ma magyar nemzetemért.”

E szók után lovát sarkantyúba kapja,

S az ellenség felé nagy bátran ugratja;

Hát, jőnek a rácok, ő meg előttök van,

Kard-emelve vágtat igen iszonyúan.

„Add meg magad, add meg, jó Kerekes Izsák!”

- A rácok előre neki azt kiáltják –

„Látjuk, hogy vitéz vagy, de csak egyedül vagy,

A reménység téged most mindjárást itthagy,

Akármint mesterkedj, a mi kezünkbe vagy!”

„Mit adok rajtatok, ha egyedül vagyok!

Kard nem jár meg engem, akármint vágjátok!” –

Mond Kerekes Izsák s vagdal jobbra-balra,

Hullatja a rácot a kardja egy-másra,

Egy elémentébe gyalogösvényt vága,

És visszajöttébe szekérutat nyita,

De ekkor megbotlék a lovának lába,

Ő meg a lováról a földre borúla.

Jó Kerekes Izsák így járt a lovával,

A rácok pediglen karddal és dárdával

Vágják, ölik őtet s mindaddig göbődik,

Amíg egyet sem rug s nem is vergölődik.

Így pusztították el Kerekes Izsákot,

Aki a kardjával levága sok rácot.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 27-29. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Bethlen Anna

Sárdi Samu, Bethlen János

Egy asztalnál ülnek vala.

Sárdi Samu szóval mondja:

„Komám, komám, édes komám,

A kend húga gonosz leány.

Tanítsa kend meg a húgát,

Hogy ne járjon éjszakánként

Istállóról istállóra:

Szép szolgámat kőtegeti,

Pej paripám ijegeti.”

„Megtanítom hónap reggel,

Két karomnak erejével.

Két karomnak erejével,

A kardomnak az élivel.”

Egyszer hallá Bethlen János

Piros papucs kopogását,

Piros papucs kopogását,

Selyem szoknya suhogását.

Ő megyen az istállóra.

„Szógám, szógám, édes szógám!

Nyisd meg istállóm ajtaját!”

„Nem nyithatom, édes gazdám,

Mert a lovam szabadon jár.

Ha kinyitom, elszalasztom,

Soha töbet meg nem fogom.”

Úgy berúgá Bethlen János

Istállónak az ajtaját.

Úgy megveré Bethlen Annát,

Sárga haja kiszakada,

Piros vére kicsordula,

Selyem szoknya elhasada.

Szóval kérdi az ő ángya:

„Anna, Anna, Bethlen Anna!

Mi lelt téged, Bethlen Anna!

Jó reggel fel szoktál kelni,

Rózsás kertedbe sétálni.”

„Jó reggel fel szoktam kelni,

Rózsás kertembe sétálni;

De a rózsa úgy megsérte,

Hogy én térdig fekszem vérbe.

Rózsás kertembe sétáltam,

Ládám kulcsát nem találtam,

Az után én lehajoltam,

Rózsabokor megakaszta,

Sárga hajam kiszakada,

Piros vérem kicsordula,

Selyem szoknyám elhasada.”

„Anna, Anna, Bethlen Anna!

Menj fel a te udvarodba,

Udvarodnak közepébe,

Térdepelj le ott a földre,

Kérjed a te Istenedet,

Bocsássa meg sok bűnödet.”

Felsétála Bethlen Anna,

Letérdele udvarára,

Udvarának közepébe:

Kéri ott a Jóistenét,

Hogy bocsássa meg sok bűnét.

Odamene Bethlen János,

Úgy lecsapá az ő fejét.

Szóval mondja az ő feje:

„Lányok, lányok, lánybarátim,

Vegyétek fel az én fejem.

Takarjátok gyenge gyócsba,

Küldjétek el Kolozsvárra,

Tegyétek fel a toronyba,

Hogy legyek én leánypélda.”

(Szabéd)

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 24-26. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Bíró Szép Anna

Így iszik, úgy iszik három hajdú legény,

Bíró Zsigmondnénak kötött kapujába.

Kisétála hezzok aj, Bíró szép Anna:

„Hová valók vattok, három hajdú legény?”

„Meződebreceni, s aj, bé barassai.”

„Nem ismeritek-e Hajdú Benedöket,

Hajdú Benedöket, az én édösömet?”

„Mü bizony ismerjük, kenyeres pajtásunk.”

„Nem bánjátok-e tü, elmenjek veletek?”

„Nem bánjuk, nem bánjuk s nyereségnek tartjuk.”

Besétála hamar aj, Bíró szép Anna:

„Anyám, édes anyám, édes kedves anyám,

Így iszik, úgy iszik három hajdú legény

Bíró Zsigmondnénak kötött kapujába.

Kérdém tőle, kérdém: hová valók vattok?

Meződebreceni, s aj, bé barassai.

Nem ismeritek-e Hajdú Benedöket,

Hajdú Benedöket, az én édösömet?

Hej, de ők ismérik, kenres pajtások.

Nem bánja-e maga, hogy elmenjek vélök?”

„Ne menj el leányom, gyönyörű virágom;

Ha ő téged szeret, bizonnyal megkeres.”

Szóval fölfelelé hej, Bíró szép Anna:

„Anyám, édes anyám, én elmegyek vélök.”

Elindula vélök aj, Bíró szép Anna.

Úgy mennek, úgy mennek a nagy régi uton,

A nagy régi uton s rengeteg havason.

Szóval fölfelelé nagyobb hajdú legény:

„Öljük meg, öljük meg aj, Bíró szép Annát!”

Szóval fölfelelé másik hajdú legény:

„Nem bánom, nem bánom, nyereségnek tartom.”

Szóval fölfelelé küssebb hajdú legény:

„Ne öljük meg szegényt, hadd jöjjön el vélünk!”

„Hogyha te nem ölöd, téged is megölünk.”

Szóval fölfelelé aj, Bíró szép Anna:

„Jobbfelől zsebemben háromszáz forintom,

Csak meg ne öljetek, én azt nektek adom.”

Szóval fölfelelé másik hajdú legény:

„Pénzed is a miénk, magad is a miénk!”

Szóval fölfelelé aj, Bíró szép Anna:

„Balfelől zsebemben vagyon négyszáz forint,

Csak meg ne öljetek, én mind nektek adom.”

Szóval fölfelelé másik hajdú legény:

„Öljük meg, öljük meg aj, Bíró szép Annát!”

Így mennek, úgy mennek a nagy régi uton,

A nagy régi uton s rengeteg havason;

Amikor menének Citrom-patakánál,

Aj, Bíró szép Annát megölék ők hárman.

Rajta felejtették a sok drága gyöngyét,

Drága sok szép gyöngyét s lobogós gyócsingét.

„Menj el vissza, menj el, küssebb hajdú legény,

Hozd el hozzám, hozd el a drága szép gyöngyét,

A drága szép gyöngyét s lobogós gyócsingét!”

Amikor elmene Citrom-patakánál,

Aj, Bíró szép Anna még élt akkorában.

„Ne félj tőlem, ne félj, aj, Bíró szép Annak!

Mit izensz éntőlem Hajdú Benedöknek?”

„Én csak azt izenem Hajdú Benedöknek:

Ne veszessze el magát egy hitvány, leányért,

Mert én elvesztöttem Hajdú Benedökért!”

Aztán oda mene Hajdú Benedök es:

„Hol kaptátok tü ezt, három hajdú legény,

Három hajdú legény, sok szép drága gunyát?”

Szóval fölfelelé nagyobb hajdú legény:

„Nyereségre vettük, nyereségre vettük!”

Szóval fölfelelé küssebb hajdú legény:

„Nénénk se hala meg s pénzét el se vettük,

Hej, Bíró szép Annát mü hárman megöltük.”

„Jere velem, jere, küssebb hajdú legény,

Mutasd meg énnekem aj, Bíró szép Annát,

Aj, Bíró szép Annát, az én édösömet!

Mert én neked adom szürke paripámat,

Szürke paripámat s minden vagyonomat!”

Úgy mennek, úgy mennek a nagy régi uton,

A nagy régi uton s rengeteg havason.

Amikor menének Citrom-patakánál,

Kapta hegyes túrét s beléereszkedék:

„Te megholtál értem s én meghalok érted.”

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 21-23. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Budai Ilona

Budai Ilona ablakba könyökle,

Hallja, hogy ellenség rabol a környékbe.

Csak eszibe juta kéncsös küs ládája,

S kéncsös küs ládáját hónya alá fogja,

Hajadon küs lányát jobb kezin vezette,

Futkosó küs fiát bal kezire vötte.

Mönyön, mönyön, mönyön sűrü fenyves erdőn,

Egy fölhagyott úton, sütét röngetegön;

Hát mintha hallaná lovak dobogását,

S csakhamar letöszi hajadon küs lányát.

Hajadon küs lánya ilyenképpen síra:

„Anyám, édös anyám, ne hagyj el az útba,

Essék meg a szüved, ne hagyj itt ingömöt!”

„Bizon itt hagylak én leányom tégödöt:

Mett leán helyibe leánt ad az Isten,

De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten.”

Mönyön, tovább mönyön sűrü fenyves erdőn,

A fölhagyott úton, sütét röngetegön;

Hát mintha hallaná lovak dobogását,

S csakhamar letöszi futkosó küs fiát.

„Anyám, édös anyám, ne hagyj el az útba,

Essék meg a szüved, ne hagyj itt ingömöt!”

„Bizon itt hagylak én, édös fiam tégöd;

Mett fiú helyibe fiút ad az Isten,

De pénzöm helyibe ingyen nem ad Isten.”

Mönyöm, tovább mönyön sűrü fenyves erdőn,

Az elhagyott úton, sütét röngetegön,

Míg eljuta végre egy szép tágas rétre,

Hát egy bivaltehen azon jődögél le,

Az idei bornyát szarva között hozta,

A tavalyi bornyát maga után rítta.

Ezt hogy megpillantá Budai Ilona,

A földre borula, keservesön síra,

Keservesön síra, kárhoztatá magát:

„Az oktalan állat nem hagyja el bornyát.

Istenem, Istenem, én édös Istenem,

Hát én lelkös lévén, hogy hagyám gyermekem.”

Aval visszafordult a nagy fenyves erdőn,

Az elhagyott úton, sütét röngetegön;

Csakhamar elérte s oda nyújtá ujját,

S híni kezdé szépön az ő kicsi fiát;

„Bizon nem mönyök én, mett nem vótál anya,

Ha a löttél vóna, itt nem hattál vóna.”

Mönyön, tovább mönyön a nagy fenyves erdőn,

A fölhagyott úton, sütét röngetegön;

Csakhamar elérte s oda nyújtá ujját,

S híni kezdé szépön hajadon küs lányát.

„Bizon nem mönyök én, mett nem vótál anya,

Ha a löttél vóna, itt nem hattál vóna.”

Hogy ezt így hallotta, ilyenképpen síra:

„Immár olyan vagyok, mint út mellett a fa;

Aki ott emönyön, ágaimot rontsa,

Ágaimot rontsa s a sárba tapossa.”

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 19-20. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Júlia szép leány

Júlia szép leány egykoron kimöne,

Búzavirág szödni, a búzamezőbe,

Búzavirág szödni, koszorúba kötni,

Koszorúba kötni, magát ott mulatni.

Föl is főtekinte a magoss egekbe,

Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögel le.

Azon ereszködék fodor fejér bárány,

A napot s a hódat szarva között hozván;

A fényös csillagot a homlokán hozta;

Két szép arany perec, aj, a kélt szarvába,

Aj, a kélt ódalán két szép égő gyertya;

Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta.

Szóval mondja neköm fodor fejér bárány:

Meg ne ijedj töllem Júlia szép leány!

Mett most esött héja szüzek seröginek,

Ha eljőnél velem, én oda vinnélek,

A mennyei karba, a szönt szüzhek közi,

Hogy bételnék veled azok kegyös rendi;

A mennyei kócsot adnám a kezedbe;

Első kakasszókor jőnék nézésödre,

Másod kakasszókor tégöd megkérnélek,

Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.

Az anyjához fordul Júlia szép leány,

Szóval mondja neki: anyám, édös anyám!

Én is csak kimönék búzavirág szödni,

ŰBúzavirág szödni, koszorúba kötni,

Koszorúba kötni, magamat mulatni;

Föl is főtekinték a magoss egekbe,

Egy szép gyalog ösveny hát ott jődögel le,

Azon ereszködék fodor fejér bárány,

A napot és hódat szarva között hozván;

A fényös csillagot a homlokán hozta;

Két szép arany perec, aj, a két szarvába,

Aj, a klét ódalán két szép égő gyertya;

Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta,

Szóval mondja neköm fodor fejér bárány:

Meg ne ijedj töllem Júlia szép leány!

Mett most esött héja szüzek seröginek;

Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének

A mennyei karba, a szent szüzek közi,

Hogy bételnék velem azok kegyös rendi;

A mennyei kócsot a kezembe adja,

Első kakasszókor jőnek látásomra,

Másod kakasszókor ingömöt megkérnek,

Harmad kakasszókor ingömöt elvisznek.

Sirass anyám, sirass, éltömbe hadd halljam,

Hadd halljam éltömbe, hogy siratsz hótomba.

Leányom, leányom! virágos kertömbe

E’ső raj méhömnek gyönge lépecskéje,

Gyönge lépecskének sárguló viassza,

Sárog viasszának fődön futó füstje,

Fődön futó füstje s mennybe ható lángja!

A mennyei harang húzatlan szólalék,

A mennyei ajtó nyitatlan megnyilék,

Jaj, az én leányom oda bévezeték.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 17-18. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Szeőke Ambrus: A nép (1670.)

Székely föld

Mindig zöld;

Hazám ott –

Szívem ott.

Jaj, be szép

Székely nép!

Székely vér:

Magyar ér.

Kicsiny vagy:

Mégis nagy

Hűvség ott;

Hideg vagy:

Mégse fagy

Szíved ott!

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 15. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Vilmányi Líbecz Mihály: Corrector pio lectori (1559.)

Ez könyvet valamely magyar olvasandja magába,

Erről őnéki nagy vigassága legyen:

Hogy magyari nyelven az régi dolgok, idők is

Írván vadnak, igaz krónika rende szerint.

Hogyha penig valamint az szónak módja kilenbez,

És az szóllásnak új folyamása leend:

Mindjárt az régi székelyek nyelvére tekintsen,

Kiknél tiszta magyar nyelv maradéka vagyon.

Őköztök példát ez könyvbeli szóra keressen,

És tőlök módot mostani írásra vegyen.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 5. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

A költői magatartásforma változása Babits Mihály életművében a Sziget és tenger (1925) című kötet időszakától

(1883-1941)

A Nyugat nagy nemzedékének kiemelkedő alkotója, a nyugatosok egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb életművét hozta létre. Korai lírája a klasszikus modern gondolati költészet kiemelkedő példája. Lírája egyrészt kötődik a XIX. századi magyar irodalmi hagyomány (Arany, Vörösmarty) tárgyiasabb költészetéhez, másrészt merít a világirodalom ösztönző hatásából is (Browning, Swinburne). Költészete jelentős európai hagyományokat: formákat, műfajokat, témákat, versmértékeket örökített át a klasszikus modernség lírájába. Felfogása szerint a költő szükségképpen konzervatív, vagyis klasszikus hagyományok és értékek őrzője.

Tudós költő (latin: poeta doctus), aki széleskörű műveltséganyagot mozgósít, gazdag irodalomtörténeti, irodalomelméleti, valamint mesterségbeli tudással bír, és ennek megfelelő művészi gonddal formálja meg alkotásait. Emberi magatartását és líráját a sokirányú érdeklődés, valamint a módszeres tájékozódás igénye jellemzi. A bölcseleti irányultság költészetének meghatározó vonása. Világképének alapja a keresztény platonizmus (Szent Ágoston), amely nem hisz az ember eredendő jóságában vagy gonoszságában, de belső küzdelem árán megvalósíthatónak tartja a jóság győzelmét. E felfogás jelzi Babits világlátásának erkölcsi alapvetését is.