Mért
is oly gyönge a szó
a
gyermeki ajkon?
mért
nem angyal trombitája
mostan
az én hangom?
Beleharsognám
az Égbe:
Nagy,
nagy nap van itten!
Kedves
Tanitó urunkat
áldja
meg az Isten!
Áldja
meg a drága szivét,
hogy
tudott szeretni,
azt
a sok-sok szeretetet
nem
fogjuk feledni!
Áldja
meg két szemét, mellyel
a
szivünkig látott,
s
Napként növelte abban a
hit-
s tudásvilágot!
Áldja
meg a szava mézét,
a
mosolyt az arcán:
drága
kincs lesz nekünk ez az
életünk
nagy harcán.
azon
a nagy nehéz harcon,
melynek
vágya éget,
melyre
talizmánként visszük
a
sok szép emléket.
Messze
megyünk, egyre messzebb,
de
amig csak élünk,
egy-egy
futó pillanatra
mindig
visszatérünk,
s
nem találjuk tán itt azt, ki
bezárt
a szivébe?...
jó
Tanitóurunknak a
szivünkben
a képe!
Ezt
a képet megőrizzük
szüleinké
mellett…
-
hogy ezt mostan megvalhassuk,
szólnom
azért kellett!
Bucsu-napja
ez ma nekünk
e
szép iskolában…
és
most a lelkünk kertjében
csupa
szent virág van!
Jó
tanaitó Úr szivére
hintjük
a virágot:
áldja
meg az Isten, ha csak
már
valakit áldott!
Forrás:
Gyakorlati pedagógia 4-5. sz.1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése