Isten,
ki mennyből nézed ünnepünk,
Adj
ma tisztább szivet nekünk
S
ki gyermek-kezünk imára teszed,
Vezessen
áldó s megáldott kezed,
Hogy
iskolánkat, ezt a négy falat,
Melyből
szent emlék minden talpalatt,
Ugy
köszöntsük ma elbucsuzáskor,
Mint
méh a fákat akácnyiláskor.
Isten,
ki mennyből nézed ünnepünk,
Add,
hogy e házhoz mindig hűk legyünk!
Hol
lelkünk fogant Tégedet hinni,
Hol
szivünk dobbant hazánkban bizni,
Hol
a meséskönyv ezer meséje
Aranyat
hintett lelkünk kertjébe:
Ettől
a háztól búcsúra kelve –
Legyen
a szivünk hálával telve!
Parányi
lelkünk messzire száll ma,
De
bárhová is vigye el szárnya,
Amit
itt szedtünk kis tarisznyánkba,
Hűn
megbecsüljük, nem vetjük sárba!
Kinyitjuk
sokszor imádságos-könyvünk,
S
amiért oly gyakran hullott a könnyünk,
-
Megtépett, árva, édes hazánkra,
Bánatestéken
magunkba szállva –
Kérjük
az Istent imás ajakkal:
Tegyen
csodát a tépett magyarral!
Forrás:
Gyakorlati pedagógia 4-5. sz.1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése