Váradi Antal: Anyám háza

Ez a város, ez az utca

Nekem olyan ismerős,

Érezem, ha végigjárom,

Hogy az emlék mily erős…

Ebben van a kis fehér ház

Annyi nagyobb, szebb között…

Áldd meg Uram ezt a házat,

Áldd meg ezt a küszöböt!

Gyermek voltam, kicsi gyermek:

Mi az élet? nem tudám;

Ott repült a kicsi házban

Egyik nap a más után.

Mindenik nap meg volt áldva

S uj örömbe öltözött –

Áldd meg Uram azt a házat,

Áldd meg azt a küszöböt!

Volt a háznak udvarában

Egy piciny, parányi kert;

Mint virága, ugy nyilt lelkem,

Napról-napra, fényre kelt,

S mint a rózsák nyilt kelyhébe

Harmat – szállt belé a hit…

Áldd meg Uram azt a kertet,

Áldd meg pici bokrait…

Abban munkált gondos kézzel

gyomot irtva jó anyám.

Anyakéz a gyermekszivben

S kertben gyomot nem hagy ám!

azért hittem én s reméltem

Ottan mindenek fölött…

- Áldd meg Uram azt a házat,

Áldd meg azt a küszöböt!

S akit sokan megtagadnak,

Balgák, vakok – láttam én

Ott abban a kicsi házban,

A jó Istent!... Könnyedén

Ne nevessen e nagy szóra

Senki! ugy van, láttam őt!

Őtet, kinek keze áldja

Azt a házat, küszöböt.

Láttam Őt a szegénységben

Amelyre büszke vagyok, -

Láttam Őt a boldogságban

- Most is lelkemen ragyog –

Láttam Őt balsorsban, gyászban,

Anyám könnyező szemén,

Óh az áldó, sujtó Istent

Sokat, sokszor láttam én.

És abban a kicsiny házban

Megtanultam: hogy a föld

Csalfa, hazug, bura-fényre

Egyaránt álarcot ölt,

hogy valóság, szilárd támasz

E g y  van csak a föld fölött…

Te, óh Uram… áldd meg, kérlek,

Azt a házat, küszöböt…

Ott tanultam, hogy az Isten

Hogyha Őt hiszed, megáld,

Meggyógyit az égi kézzel…

Mely imént sujtón talált…

Engem is sujtott keményen,

De megáldott azután,

Meg ezerszer… vagy nem él-e

A kis házban jó anyám?

S ha családom kis körében

Végig nézek multamon,

Melyen ahány istenáldás,

Ugyanannyi könny vagyon.

Fölmerül a kis ház képe

Gyermekálmaim között –

Áldd meg Isten azt a házat,

Áldd meg azt a küszöböt!

Tartsd meg, hiszen elfeledtek

Engem ott már, csak e ház,

Meg az istenáldott lélek,

Aki abban ott tanyáz.

Az anyámnak szive őriz,

De az énnekem elég,

Áldd meg Uram, áldd meg őtet

Áldd meg az Anya szivét…

Tán még egyszer visszatérek

Bura, jóra? nem tudom…

Végig megyek uj- meg ujra

A jól ismert utakon.

Hogy azt kérjem, ha megroskad

Térdem a küszöb fölött:

Áldd meg Uram ezt a házat!

Áldd meg ezt a küszöböt!

Forrás: Gyakorlati Pedagógia 2. évf. 3. sz. 1936.