Szeptemberben
nagyot dobbant szíve
S
ment boldogan, mert hítta a haza
És
kergette a becsület-szava.
Októberben,
fényes erdő szélén
Hajrát
zúgtak a névtelen nagyok,
Egyszer
csak, jaj! – a szivéhez kapott.
Harangzúgás,
menet nem kísérte,
Rádió
sem emlékezett róla…
Koszorúja
egy szál őszirózsa.
Mit
álmodik? Vagy mit panaszkodik?
Hol
született és mi volt a neve?
Nem
tudja más, csak örök Istene.
Hős
volt, nagy volt ő s a többi ezren,
Az
öklük érc, a szívük vert arany,
A
„rongyosokon” Isten csókja van.
Isten
csókja dajkálgatja őket,
Aranyérmet
szór a napból rájuk.
Halálukért
ez a glóriájuk…
(1939.
november 16.)
Forrás:
Gyakorlati pedagógia 10-12. sz.1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése