Bizony rosszcsont Pali gyerek,
Nem tanul és csak ténfereg.
Huncutságon jár az esze,
Aztán elfut: Fogj meg, nesze!
Megkinozza, hol csak lehet,
Cirmos cicát, lovat, ebet,
Szivében nincs csepp irgalom,
Erről szól most az én dalom.
Egy cica ül a padláson;
Szól Pál: Mit tudsz? No, hadd lássam!
Mért tanuljak csak én csupán,
Te meg maradj ilyen bután?
Mert bolond, ki leckét ír most,
Megtanitom inkább cirmost.
Gyere ide, palatábla! –
S ráköti a macskalábra.
Megrémül és fut a kandur,
Mintha kergetné száz pandur,
S vele fut a palatábla,
No, most épp a falba vágta!
A tábla jó nagyot koppan,
S széthull apró darabokban.
Felkiált most Pali: - Jaj, jaj!
Mit is tettem! Itt a nagy baj!
Apja vette, nincs egy hete,
Próbálgatja, hogy lehet-e
Összeragasztani ujra,
Csupa csiriz már az ujja.
De hiába, haj, hiába,
Nem lesz abból palatábla.
Sóhajtozza sirva, folyton:
„Hej, mi is vár én rám otthon!”
Apja szól majd: Jer, te vásott!
Érzi is már a virgácsot.
Nem szeretnék majd ott lenni,
Ugy-e, te sem, Pista, Emmi?
Forrás: Gyakorlati pedagógia
3. évf. 10. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése