Kain oltára vértől füstölög,
A kenyerünk, a borunk keserű.
A vőfély-boton is Krisztus-tövis van
És bánatot sir szív és hegedű…
Hát meghalt végképp már a dal, a tánc,
S a nemzet koporsója, e bús bárka
Tovább hánykolódik a hullámokon
És nem jut fel soha az Ararátra?...
Nem – nem lehet, hogy így maradjon ez,
Hogy ne mozduljon meg a tetszhalott –
Hogy örökké fekete éj legyen
És angyalkéz ne gyújtson csillagot!
A pokolnak valahány ördöge
Már menekül fekete szekerén,
Mert nem marad és nem maradhat így:
A síron túl van még hit s remény!
Nem halljátok, hogy dübörög a föld?!
Jajgatnak, bőgnek a dühös szelek,
Árnyak táncolnak veszettül, vadul
Az elrabolt mezők, erdők felett…
Isten kezében zeng a harsona,
Hangjára minden élő felriad:
Ne sírjatok már árva magyarok,
Mert virrad már, - nemsoká virrad!
Forrás: Gyakorlati
pedagógia 1-2. sz.1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése