A
magyar gyászok erdejében
Köd
permetez, bús szél zokog:
Gyászfátyolos
Arad tövében
Mártirok
lelke fellobog,
S
mint vérző láng libeg az Ég felé.
-
Miénk e láng, miénk! – s az Istené.
Miénk
e lány ott messze, messze…
Nekünk
világit biztatást,
S
igér a meggyötört testvérnek
A
hosszu éjre pirkadást,
Egy
édes hajnalt s uj napot,
Minőt
eddig csak álmunk ringatott..
Tizenhárom
láng, szent bitók helyén:
Dicsőségoszlop
mindegyik!
Nem
gyászt, nem jajt repítünk arra most,
Esküt
susognak sziveink.
-
Tizenhárom láng, értjük fényetek!
Magyarok
vagyunk, szólunk véletek!
Megyünk
Aradra mind a négy felől,
Majd
egyszer ott találkozunk:
Szabadságoltárt
ott emel szivünk
S
uj hittel ott imádkozunk…
Tizenhárom
láng, áldjuk fényetek,
Hogy
hivtatok, és értünk égtetek!
Forrás:
Gyakorlati pedagógia 4-5. sz.1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése