Tárkányi Béla (1821-1886): Boldogasszony Anyánk

Bus szivem elfogul, könny fakad szemembe’,

Midőn Magyarország sorsa jut eszembe.

Nem tudok gondolni szép hazám multjára,

Hogy meg ne induljon könnyeimnek árja.

S ekkor, mint az elmult idők szellemének

Bús hangja, megzendül szivemben az ének,

Mellyel jobb eleink, midőn bajba estek,

Az isten anyjához sirva esedeztek…

Sirva szólt az ének: „Boldogasszony, anyánk!

Nagy inségben lévén, igy szólit meg hazánk:

Magyarországról, romlott hazánkról,

Ne feledkezzél el szegény magyarokról!”

Elmentek csatára, vittak, elvérzettek,

Uj hősök szállottak a sikra helyettek,

S míg ők a hazáért véröket ontották,

A családok itthon buzgón imádkozták,

Sirva imádkozták: „Boldogasszony, anyánk!

Nagy inségben lévén, igy szólit meg hazánk:

Magyarországról, romlott hazánkról,

Ne feledkezzél el szegény magyarokról!”

Midőn a bosszús ég legnagyobb csapása,

A pártviszály rontott a szegény hazára.

A jobbérzésüek, kikben sirt a lélek,

Látván, mint üldözik egymást a testvérek,

Fájdalmasan zengték: „Boldogasszony, anyánk!

Nagy inségben lévén, igy szólít meg hazánk:

Magyarországról, romlott hazánkról,

Ne feledkezzél el szegény magyarokról!”

Midőn a jó erkölcs s régi szent szokások

Romlásnak indulván, eljött a nagy átok,

Az elkorcsosodás és hütlenség átka,

Mely a sirt még minden nemzetnek megásta;

Kikben önzéstől ment hazaszeretetnek

Szent tüze még lángolt, a nemesebb lelkek

Szivrenditve zengék: „Boldogasszony, anyánk

Nagy inségben lévén, igy szólít meg hazánk:

Magyarországról, romlott hazánkról,

Ne feledkezzél el szegény magyarokról!”

Nem tudok gondolni szép hazám sorsára,

Hog meg ne induljon könnyeimnek árja.

S ekkor, mint az elmult idők szellemének

Bús hangja, megzendül szivemben az ének:

Keseregve zengem: „Boldogasszony anyánk –

Nagy inségben lévén, igy szólít meg hazánk:

Magyarországról, romlott hazánkról,

Ne feledkezzél el szegény magyarokról!”

Forrás: Gyakorlati pedagógia 4-5. sz.1939.