Csendes
alkonyat volt,
Ahogy
hazaértem,
Ávé
Máriára
Harangoztak
éppen.
Ültél
a ház előtt
A
régi kis padon,
Könnyekkel
szemedben,
Sóhajjal
arcodon.
Letérdeltem
eléd,
Közelről
néztelek,
Ugy
eltévedt rajtam
Jóságos
két szemed.
Kerested
a régi,
Derült
vonásokat,
Ragyogó
szememet,
Nevető
arcomat.
Az
arcom oly törött,
A
szemem sem ragyog:
Miről
is tudtad meg,
Hogy
a fiad vagyok?
Hazajöttem
anyám,
Beteg
vagyok lelkem,
Anyai
szerelmed
Gyógyitson
meg engem.
Tanits
meg engemet
Még
egyszer nevetni,
Tanits
meg remélni,
Tanits
meg szeretni.
Vigy
el, ahogy régen
Az
első misére, -
Mutasd
meg még egyszer
Az
utat az égbe.
Ugy-e
megvannak még
A
glóriás szentek,
Akik
énnálam is
Még
többet szenvedtek.
Mutasd
meg őrizőm
Az
Isten bárányát
Mondd,
hogy csókoljam meg
A
feszület lábát.
A
nagy kereszt alatt
Térdeljünk
le ketten,
S
mondjuk el mint régen:
Hiszek
egy Istenben…
Forrás:
Gyakorlati pedagógia 4-5. sz.1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése