Lampérth Géza: Pacsirtaszó

Fakadó zöld mező fölött,

Fellegtelen kék ég alatt

Pacsirta száll, pacsirta szól…

Hallgatom a kis madarat:

- Én nem tudom, de a dala

Olyan édes, lelkigható…

Csengj, ó csengj csak a szivembe

Pacsirtaszó, pacsirtaszó!

Nem oly rég’ – kis pacsirta

Emlékszel is rája talán?

Itt egy halvány, csöndes gyermek

Mélázott egy madár dalán…

Szive gazdag tündérkert volt,

A ruhája kopott, fakó…

Csengj, ó csengj csak a szivembe

Pacsirtaszó, pacsirtaszó!

Itt látta a kora reggel,

Itt lelte a késő este:

Mikor száll fel pacsirtája,

Mikor dalol – csak azt leste;

Sokszor borult itt szemére

Édes álom, bualtató…

Csendj, ó csengj csak a szivembe

Pacsirtaszó, pacsirtaszó!

Te voltál a dalos madár,

Én voltam a méla gyermek:

Én tégedet megismerlek,

De te, ugy-e, nem ismersz meg?

Nem csuda: most a ruhám szép,

S a szivem, haj! sivár, fakó…

Csengj, ó csengj csak a szivembe

Pacsirtaszó, pacsirtaszó!

Ugy álmodtam: édes dalod,

Eltanulom – s eltanultam.

Szárnyam nő majd s felrepülök:

Felrepültem – s porbahulltam…

Csúf, sivár világba estem,

Elnémult ott a nótaszó…

Csengj, ó csengj csak a szivembe

Pacsirtaszó, pacsirtaszó!

…Mintha im ez áldott percben

Lelkem szárnya meglendülne,

S szivemben a régi dalok,

Szép dallama felcsendülne.

Utamra egy sugár ragyog,

Olyan fényes, oly biztató…

Csengj, ó csengj csak a szivembe

Pacsirtaszó, pacsirtaszó!

Forrás: Gyakorlati pedagógia 3. sz.1939.