Régi zsombék ősi réten,
Rég ideje, jól ismérem,
S rajta elcsudálkozom;
Hogy tizedelt törpe népe,
Hogy fölérez évrül-évre
Hithirdető tavaszon.
Életüket tizedelte
Hitetlen tél irtó lelke,
S összefognak – kevesen.
Utat vésnek, tetőt vernek,
Soha-soha nem hevernek,
Épitenek csendesen.
Ősi rétet méricskélik,
Láncot huznak, szét is mérik,
Karót vernek, - hasztalan, -
Keritést is vonnak végül:
A zsombék csak ujra éül, -
Amig igaz hangya van!
Forrás: Gyakorlati pedagógia
3. évf. 10. sz. 1937.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése