1.
Ó, arcodon e pillanatnyi szélcsend
rémít, míg álmodol;
Múmiaként századok mélyén élsz lent
s nézel, álarc alól.
Egy régholt királynő gazdag képmása él
tekinteted helyett,
Míg balzsamozza éj és szenvedély
sötétre testedet.
Ó, tengerek foglya, vadmadaram,
királynőm, légy szabad;
Álmaid zúgása közt halld szavam,
merítsd fel arcodat.
2.
Tétovázva állsz álmaid fölött
e sötét vizeken.
Attól félsz, hogy én veled merülök?
s osztoznod kell velem.
Ó, ne félj, engem más álom szorít,
s míg tart e zuhanás,
Téged holt barátok közé vegyít
s nehéz látomás.
Kószálsz az erdőn, látod a tanyát;
egész gyermekkorom.
Míg a mélyt, mely téged magába zárt,
sohasem járhatom.
Édes volna zavarni álmodat,
mint ki veled lakik.
Félek a perctől, hogy felkelt a nap
és kettős szárnyra nyit.
Ford.: Gyarmathy Erzsébet
Forrás: Fényszóró 1. évf. 12. sz. (1945. október 10.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése