Kopasz erdők, néma rétek,
Pára leng a lomha vízen;
Már a messzi dombok kékek,
Elgurult a nap az égen.
Álmos lett az út, az ösvény,
Sejti tán, hogy nemsokára
Jön a tél, a szürke, fösvény
S hosszú álom lesz az álma.
S én is érzem: tegnap óta
Már az őszi ködök szállnak
És a holdnak rőt korongja
Világít a könnyű szánnak…
Ford.: Raics István
Forrás: Fényszóró 1. évf. 13. sz. (1945. október 17.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése