Márai Sándor: Dandy

A dandy örökké harcol. Az emberek csak azt látják, hogy valaki szép időben is feltűri nadrágja hajtását, vagy orchideát visel gomblyukában, int Wilde Oszkár. „Egy dandy” – mondják gúnyosan és kiköpnek. Mások Baudelaire-t emlegetik. Ezek már hallottak valamit harangozni a dandyről. De nagyon ritka az olyan ember, aki megérti, hogy az úr, aki hanyagon felhajtott nadrággal, vagy virággal gomblyukában jön szemközt az utcán, miért dandy?

Igaz, a dandy számára ez közömbös. Nem célja meggyőzni az embereket. Harcos, tehát közömbösen harcol az emberekért, s nem vár hálát, sem kitüntetést, érdemrendet. Ha valaki ilyesmit felajánlana, udvariasan, de határozottan elutasítaná. A dandy életeleme a harc,amelyben senki nem segíthet neki. Mindenekelőtt önmaga ellen harcol. A dandy úgy látja lelkét és testét, mint csatateret, ahol egyes egyedül kell megvívnia egy nagy ütközetet. Meg kell tisztítani testét és lelkét az ellenségektől. Így, mindenekelőtt: az olcsó sajnálkozástól, melyet az emberek önmaguk iránt éreznek. A dandy nem sajnálja önmagát. szívesen lp vérpadra – közömbösen és szórakozottan, mert közben másra gondol -, vagy sétál esernyő nélkül a zivatarban, ha a szolgálat parancsa így kívánja. Mert a dandy mindig szolgál és véd valamit, mint a katonák: önzetlenül szolgál és pályabér nélkül véd valamit. Az embert mindenekfölött önmaga ellen kell megvédeni, mert nincs nagyobb ellenségre, mint ő maga, s mindaz, amit szeret: a gyáva és tunya szellemi restség, az igénytelenség, a röfögő beleegyezés mindabba, ami az emberek többségének tetszik, s az egyetértés mindazzal, amit az emberiség többsége elítél. A dandy kénytelen álladóan en garde állani, kezében láthatatlan vitőrrel, s visszautasítani az ostobaság, ízléstelenség, könnyfacsaró és lelkendező pátosz, érzelmes és gyáva megegyezések orvtámadásait.

A dandy a legjobb hazafi, mert egész sorsát feláldozza, mikor védi a hazát, a maga módján, tehát például úgy, hogy utálja a hazafias szólamokat. A dandy néha elpusztul mérgektől, melyek halálosak és félelmesek, de semmi esetre sem hajlandó elpusztulni szívtágulásban, melyet a mértéktelenül fogyasztott sör okoz. Megissza a méregpoharat, de máskülönben vigyáz arra, hogy teste fölött mester maradjon. Gyötrődve szolgálja az erényt, de émelyegni kezd és szódabikarbónát szed, ha látja, amint a templomba mennek a farizeusok. Legfőbb vágya Isten. Mert ember – még ha dandy is -, tudja, hogy ez a vágy reménytelen; s ezért szenved. Délelőtt sétálni megy, feltűrt kabátgallérral, kesztyűs kezében esernyővel. Szívesen visel sárcipőt. Megjelenése papos, szigorú. Olyan, mint egy szerzetes, külföldön, civilben. Aminthogy a dandy valóban örökké egyfajta külföldön él, szülővárosában is. Az emberek elkerülik és kigúnyolják. A tárgyismeret hiánya és a felületes gondolkozás okozza, hogy a dandyt az emberítélet könnyedén összetéveszti a nagyvárosok majomszigeteinek feltűnően öltözött, ácsorgó uracsaival. Olyan tévedés ez, mintha valaki egy őrangyalt összetévesztene egy detektívfelügyelővel. Az őrangyal az ember lelkére vigyáz, a detektívfelügyelő a betörőkre és kábítószercsempészekre vigyáz.

A dandy tudja, hogy élete reménytelen harc, mint az angyalok harca, akik az emberek lelkéért küzdenek. Ezért nem vitatkozik, hanem cselekszik. Néha úgy cselekszik, hogy nem csinál semmit, mikor mindenki lelkesen és izzadva működik. Néha úgy cselekszik, hog egyetlen felesleges mozdulattal értelmet ad mindennek, amit az emberek görnyedve és értelmetlenül, cél nélkül, heves buzgalomban művelnek. Ez a mozdulat legtöbbször tagadó. A dandy meghal egy nőért, vagy verset ír a nő számára, de közönnyel nézi, mikor az emberek nemi hiúságukban lúgot isznak, vagy felkötik magukat. Moziba nem jár, cirkuszba igen. Istenért él, de ritkán látni templomban. Az ördögöt nem tegezi, hanem névjegyét nyújtja át neki, udvariasan megemeli kalapját és odébb megy. Mindig egyedül jár. Mikor meghal, kiderül, hogy nincs semmiféle címe, sem vagyona, s gyászjelentésére nem írhatnak mást, csak a nevét. Az emberek megkönnyebbülnek, mikor egy igazi dandy meghal.

Fényszóró 1. évf. 15. sz. (1945. október 31.)