A
„traduttore-traditore” és a „fordítás-ferdítés” szójátékok nemcsak az idegen
nyelvből való átültetés veszélyeit, hanem nehézségeit is jelzik. A fordító:
áruló – mondja az olasz közmondás. Valóban könnyen válhat azzá, kellő tudás,
ihlet és kongenialitás híján. Az a „Faust”-fordítás, amely – egyelőre csak
kéziratban – előttünk fekszik, nem áruló. Inkább árulkodó. Leleplezi,
ismeretlen oldaláról mutatja be szerzőjét. Kiderül belőle, hogy Bárdos Artúr, a
Belvárosi Színház kitűnő igazgatója, a magyar versművészetnek is mestere.
Fordításának külön érdekessége, hogy Budapest ostroma alatt, az óvóhelyen
készült, eleven bizonyítékául annak, hogy fegyverzaj közt sem hallgatnak a
múzsák.
Bárdos
Artúr nagy feladatra vállalkozott a „Faust” első részének lefordításával.
Nemcsak Goethe miatt, hanem azért is, mert kitűnő magyar „Faust”-fordításokkal
kellett versenyeznie. Dóczi Lajos régies zamatú,
szellemben és formában hű „Faust”-ja és Kozma Andor virtuóz technikájú
átültetése a magyar fordítás-irodalom remekeinek számítanak. Bárdos fordítása
mindkettőnél frissebb, elevenebb és – nemhiába színigazgató műve – a másik
kettőnél könnyebben mondható szöveg.
Addig
is, amíg színpadról hallhatjuk Bárdos simán lejtő szavait, bemutatunk egy
részletet az új magyar „Faust”-ból.
Faust
Ha még kísértenének renyhe kéjek,
És ágyukon jól esnék megpihennem,
Ha álnok hízelgéseddel eléred,
Hogy önmagamban teljék léha kedvem,
Ha élvekkel el tudsz csábítani engem:
Aznap legyen az én végső napom!
Mefisztó
Kezet rá!
Faust
Jó, ezt állhatom!
Ha egyszer így szólok a perchez:
Oly szép vagy! El ne menj, maradj!
Akkor bízvást bilincsbe verhetsz,
A győztes akkor már te vagy.
Halálharangom akkor megkondulhat,
Akkor nem kell engem szolgálnod többé,
Órám megállt, mutatóm lehullhat,
Időm letelt és testem már a földé.
- - - - - -
Ne félj, hogy szerződésünket nem állom!
Hisz éppen ez kell nekem – kapóra jön –
Amire ezt a szerződét kötöm.
Pöffeszkedőn felfújtam én magam,
Holott helyem veled egy sorba van!
A nagy szellem gőggel lenézett
S titkát elzárta a természet.
A gondolat fensége elhagyott,
Minden tudástól régen borzadok.
Az érzékeknek titkos örvényében
Hadd csillapuljon izzó szenvedélyem!
Hogy fellibbentsd a varázsfátylakat,
Minden csodáid készen álljanak:
Sodorjon hát a kornak árja,
A történések zúdulása,
A léha élv s cudar tusák,
A siker és a bosszúság
Kergessék egymást, űzve, váltakozva,
A küzdő férfikedvet felfokozva!
- - - - - -
Ez
a hajlékony és erőteljes nyelv, mely az egész művet az eredetiség spontán
hevével fűti, újabb fordítás-irodalmunk jelentős nyeresége.
Forrás: Fényszóró 1. évf. 15. sz. (1945. október 31.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése