Vas István Szántó Piroskával
Hát tékozold, én azt se bánom,
az életet, csak vissza ne kérd.
Majd meg fogod látni, drága virágom,
hogy milyen kár e percekért.
Ha nem nekem, majd hiszel az Időnek,
mikor keresnél s nem találsz sehol
vagy dideregsz majd némán és belőled
csak az él, hogy hozzám tartozol.
Ha nem tőlem, tanulsz az időtől,
szeretni azt, ami van,
talán, mire már a hajad megőszül
vagy mereven és nyirkosan.
Tudnád, virágom, ránk mi várhat
s hogy így, vagy úgy, ahogy lehet,
szívnánk, mint vének, rögök, árnyak,
egy percnyi meleget,
ha tudnád, mit tartasz kezedben
s hogy mi marad belőle odalent,
élnéd szerényen s gőgösebben
azt, ami csak itt a mienk:
hogy míg hullám hullámra gázol,
csillogva a víz színére vettetünk
s a folyam rejtélyes akaratából
egy percig együtt lehetünk.
Forrás: Fényszóró 1. évf. 14. sz. (1945. október 24.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése