Sokszor
rejtelmes okok indítják útjára, néha azonban csak az, hogy két költő, aki már
hosszú idő óta nélkülözte az írást és Vörösmarty szavával élve „írvágy”-at
érez, együttesen elhatározza: közös tárgyú verssel költői versenybe fog.
Ezt
tette Balatonlellén 1943 nyarán Devecseri Gábor és Somlyó
György. Tikkadt délben a Balaton partján indult a verseny. A nyugodt
víztükörre hirtelen lecsapó sirály röpte adott jelt az indulásra. „Szonett
legyen; ezekről a percekről adjon hírt” és a „sirály”-nak nem szabad belőle
kimaradnia” – hangzott a feltétel.
Itt
közöljük a két költeményt.
Devecseri Gábor: Lellei
emlék
A víz tetején az a kis ezüst hal,
mely a sirály gyomrába most kerül
s inkább csak sejlik, mint villan, belül
a nemlét alagútján, mint ezüst dal,
halkulva szól. S közben magasra nyargal:
föl a madárral – és a mélybe dűl:
le a gyomrába. Menthetetlenül
forog a földdel és rohan a nappal.
És oszlik az idővel. Morzsolódik.
S a létezésben mozdulatlan áll.
És születik agyamban. Forgolódik
a színek és szavak közt. A halál
megsokszorozza, míg sötétbe rejti.
Szívem az álmélkodást is felejti.
Somlyó György: Dél
Dél, fennen ragyogó és mélyben tükröző!
Most izzó tengelyed körül liheg a nagy nyár;
víz és ég megpihen e magos pillanatnál,
a mozdulatlanság arany álmát szövő.
Most a betelt világ örök és tünde kör.
Most nincs törés, fonák vetület, ferde forma,
most minden, mielőtt új homályba hajolna,
az árny-nélküli fény teljében tündököl.
Ó elült mozgalom, megállt perc: örök ábránd!
te múltról-nem-tudó, jövőt-nem-készítő…
Utolszor lengve még felcsillantja a látványt
reszkető buborék, a pattanó idő.
- Most csapj le, a múlás dúlt egeit hasítva,ű
vakító fény, sirály, sorsunk nagyárnyú titka!
Forrás: Fényszóró 1. évf. 14. sz. (1945. október 24.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése