A Költő:
A kínzó fájdalom elillant, mint az álom,
Emléke, mint a köd, mely foszlik-andalog,
Ha lenge hajnali fuvalom kél a tájon
S a légbe oldja szét a gyönge harmatot.
A Múzsa:
Költőm, mily bú gyötört, mi sajgott,
Mi az, mi tőlem visszatartott,
Miféle titkos, néma kín?
Lelkem még most is összeretten.
Mi volt a kín, az ismeretlen,
Melyért omoltak könnyeim?
A Költő:
Mindennapos csapás, mindnyájunk ismerőse,
De akinek e vágy duzzasztja bús szívét,
Az balgán azt hiszi, hogy nincs e búban őse,
Hogy ilyen bánatot nem érzett senki még.
A Múzsa:
Csak közönséges lelkén ül
A közönséges bánat árnya.
Ó, bárcsak tüstént tovaszállna
E zord titok szíved fölül!
Higgy nékem! Nyíltan szólj, ne félve!
A nagy Halál egyik fivére
A Hallgatás mord istene –
Csak panaszolj, - vigasztalódol.
Egetlen szó is gyógyít olykor,
S a lélek megtisztul vele.
A Költő:
Ha arról szólanék, mi bennem égve tombolt.
nem tudnám azt se, hogy milyen név illeti,
Téboly vagy szerelem, vagy csak kevély kaland volt,
S hogy okul-é vajon belőle valaki?
De elmondom neked a kínok végtelenjét,
Míg egybefon veled e kandallós magány,
Vedd lantod s jer közel, hadd, hogy az édes emlék
Serkentse szívemet a zsongó húr szaván.
A Múzsa:
De még mielőtt belefognál,
Mondd, költő, meggyógyult sebed?
Se gyűlölet, se szeretet
Ne tüzesítse panaszod már!
Mézízű névvel hív a föld
Szelíd Vigasztalónak engem.
Ne tégy hát cinkossá a szennyben
S bűnben, mely téged összetört.
A Költő:
Úgy meggyógyultam, úgy beforrtak sebeim már,
Hogy kétkedem: talán más szenvedett, nem én.
És ott, ahol magam halálra szántam immár,
Egy ismeretlen arc káprázik most felém.
Múzsám, mitől se tarts, higgy jó sugallatunknak,
Mely íme ránk lehelt s dalolni-bízni hív, -
Édes kacagni és kisírni jól magunkat
A tűnő bún, melyet feledni tud a szív.
A Múzsa:
Anyák remegnek úgy a bölcső
Fölött, hol magzatuk pihen,
Mint én, szívedre hullva, költő,
Mely máig zárva volt nekem.
Beszélj, beszélj hát, - szomjú lantom
Fájó fuvalmú, gyönge hangon
Kíséri kedves hangodat,
S egy fénysugárban, fönn, csodásan,
Akár egy lengő látomásban,
Hajdani árnyak inganak.
Ford.: Kardos László
Forrás: Fényszóró 1. évf. 14.
sz. (1945. október 24.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése