Bevégeztetett!... Meghasadt a kárpit,
Kialudt a nap, hold és csillagok,
Beborult, sötét lett most már végleg…
Nem ismersz többé a magyarra!...
- Nem látod többé, hogy honnét ered
A Tisza, hogy hol folyik be a Dunába,
Hol a Száva, Dráva, Maros, Szamos,
Hol kél a nap, hol bú homályba…
Nem tudod már, hogy hol a Tátra, Fátra,
Már a Mátrát is alig, alig látod,
Csend lett, dermedt csend, elhallgatott minden,
Éj borítja egész világod…
Vége mindennek, vége, vége, vége,
Eloszlott szívetek ravasz, terjesztett, naiv reménye!...
Magyar, magyar, most már belátod,
Hogy így van, így lesz, nem áltatod végre
A lelkedet, lázongó véred,
A bűnödet, - hogy nem ez lesz a vége…
Belátod már, hogy ennek így kell lenni,
Nem mondod most már, hogy: ejh, abból úgy se lesz semmi!...
S míg megreped a föld s belőle kénköves lángok szállnak,
Meghasad az ég,villámok cikáznak,
Megroppannak a százados tölgyek,
Áradnak a folyók, sírnak a völgyek
S a lelkek sikongva, sóhajtva, szállva
Kavarognak egy szák tömlöcbe zárva,
Magyar! ráismersz végre most magadra!?...
Attila, Árpád, hét Vezérnek népe,
Hol van Csaba, hol az ősi Turul,
A híres ősök büszke szerzeménye,
Hol van a borzalmas, órjás Hadúr,
Bocskay, Bethlen, Rákóczi, Kossuth!?...
Óh Golgota, óh kínok, óh kereszt!
Latrok között adtuk ki lelkünk,
Honnét levéve most a sírba tesznek,
Gyilkosaink állnak köröttünk:
Fel ne ébredjünk, míg ecettel
Sóval, epével megitattak,
Míg oldalunkba dárdájukkal
Véres, nedves sebet nyitottak,
Amíg elhangzott messze rongy világon
Bevégeztetett! – meghalt a magyar!
És köntöséért kockát vetve
Nyúl mindenfelől a sok haramia kar…
Bevégeztett e bús Nagypénteken,
Ezer év után legyűrt a sok pribék,
Nem távoztatta az Úr akaratja,
Mi fölöttünk beteljesült a vég…
- Agyunk, lelkünk egy végfoszlánnyá olvad,
Következik-e ránk e Péntek után, szombat!?...
Forrás: A Természet 16.
évf. 15.-16. sz. 1920. aug. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése