(Részlet
egy levélből)
… Szépírói pályámtól hát
búcsút vettem,
Mert kellett a kenyér –
és szakember lettem.
Szakpályára léptem, mint
ezernyi sok más,
S megbánnom e lépést nem
volt eddig okom.
Bár kemény munka volt,
jó volt a választás, -
S mit balparton veszték,
megnyertem a jobbon.
Mit akkor mint író vérző
szívvel veszték,
Mint természetbúvár
visszanyertem már rég,
Mert minden szakma szép,
régóta tudom már,
De mégis legszebb a
természettudomány.
A dicső Természet
titkait kutatni,
Szfinksz-rejtvényeire a
választ megadni;
Megismerni a nagy
gépezetnek részit
S a titkos erőket, mik
mozgásra késztik;
Beletekinteni az ős
világűrbe,
Hol Napok keringnek,
egymást hajtva, űzve
Feltárni világát
tengerek mélyének;
Felhozni kincseit
Föld-anyánk méhének;
Növények s állatok órjás
birodalmát
Fürkésző szemekkel
kutatni át meg át,
s látni a nagy rendet,
mely ott uralkodik,
Törvényt, mely szerint
él, mozog, szaporodik.
S a célszerűséget, mit
követ egyaránt
Legnagyobbja úgy, mint a
legkisebb parány, -
Hogy lelkünk’ megfogja
szent elcsodálkozás;
S szolgálni mindezzel az
emberiséget,
Így szerzeni babért s
honnak dicsőséget, -
Ó, van-e ennél szebb s
nemesb foglalkozás,
Van-e szebb költemény,
mint a nagy Természet?
Ahányszor olvasom,
mindig más, mindig szebb,
Ha száz éltem volna és
egyre olvasnám,
Szünet nélkül, - végig
még se olvashatnám.
Érezve mellette
porszemnyi voltomat,
Lehet-é kedvem még
pengetni lantomat?
Ha Orpheus lantja volna
is az enyém,
Dalom silány voltát
akkor is érezném.
- És ha néha-ritkán
mégis felzeng lantom,
Nem a régi ének, nem a
régi hangon.
A mult szivhangja csak,
mely átrezg négy húrján,
Sem borostyánt díjul a
dal már nem kíván.
Mult emléke iránt
kegyeletből teszem,
Ha porlepte lantom a
kezembe veszem,
S mint aki hangszerét
pihentette már rég,
Próbálom: tudok-e rajta
játszani még?...
Forrás: A Természet 18.
évf. 9-10. sz. 1922. máj. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése