Járok a hegyeken, járok az erdőkben,
Járok napsütésben, járok fergetegben;
Járok ólomlábon
S repülök a multba, repülök jövőbe,
Fürdök glóriában, fürdök könnyözönbe,
Szállok álomszárnyon…
A Kárpátok ormán, tengerszem tükrében,
Dunában, Tiszában, Bánságban, Erdélyben
Ott van az én lelkem,
Mindenütt ott járok, mindent érzek, látok,
Amerre csak jaj van, ül a sötét átok,
Ott kell nékem lennem…
Könnyes szemmel nézem én a vigadókat,
Részvéttel ölelem át a búsulókat,
Ezek a testvérim…
Könnyű szó, nevetés, kínba dermeszt engem.
Látva a hazámat, látva a nemzetem
A szörnyű sír szélin…
Fogva, gúzsba kötve rémes rabigába,
Megbecstelenítve, a földig alázva
Hogyne húlna könnyem,
Mikor összeomlott minden amit hittem,
Amit hőn szerettem, szentnek tekintettem,
Minden miből lettem…
Az én magyar lelkem, ott van a felhőben,
Könnyem a belőle lehulló esőben,
Sikongó szélvészben,
Ott van földön, égen, ott van fűben, fában,
A delelő napnak aranysugarában,
A sötét éjfélben…
*
… Ha megrendíteni mindezt az én lelkem
Elég erős lenne,
Abban a szent percben, el nem képzelt szörny
Végítélet lenne,
Sújtva könyörtelen, égetve és dúlva
A rablók hadában,
Akkor lennék boldog, az újjászülető
Szent magyar hazában…
Forrás: A Természet 17.
évf. 11-12. sz. 1921.jún. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése