- Az állatszeretet
ünnepére –
A KUTYA:
Hűséges társad voltam ősidőkön,
Mikor a fajod nyugtot nem talált,
Megéreztem és kiszimatoltam,
Elhárítottam tőled száz halált,
Vezettelek a rémes rengetegben
És segítettem, küzdöttem veled,
Hogy megszerezhesd hegyeken, mezőkön
A szükségleted, az élelmedet…
Sokszor jöttem sebekkel elborítva,
Vérem csorgatva, lábaid elé
és meggyógyultam egy kis simításra,
Melyet kezed vont hű agyam felé…
Házőrződ vagyok, kísérem a lépted,
Megőrzöm vésztől kicsiny magzatod
És ha megversz is, ha el is kergetnél,
Én visszajövök, én hálás vagyok…
És boldog vagyok, hogyha küszöbödnél
Végezhetem be szegény éltemet
S párám utolsó szertefoszlásáig
Hű szolgád, híved lehetek neked…
Jó gazdám, kérlek, mindezt ne feledd,
Ok nélkül ne bánts, védj meg engemet…
A MACSKA:
Amikor padlás elrejtett zugában
A lim-lom között, kinyílt a szemem,
Bevándoroltam egy kis köténykébe
S társaságban kezdtem meg életem…
Ámulva néztem a víg társaságban,
Hol simogattak, kacagtak nagyon
Az összecsődült gyermekek mulatva
Mozdulatimon, nyávogásomon…
És mikor nőttem, gyönyörködtek bennem,
Sima szőrömben, nézték a szemem,
Sokszor szalagot kötöttek nyakamba
S becéző nevet is adtak nekem
s mikor eszméltem és első zsákmányom
Bemutattam, az első egeret, -
Egész házinép összegyűlt köröttem
s simogattak, dicsértek engemet…
Bejártam aztán pincét, zugot, padlást,
Kúsztam fákon, háztetőn, ormokon,
Elnézték minden csalafintaságom,
Hasznomat nézték, szerettek nagyon…
Édes gazdám, légy kegyes én irántam,
Nézd el hibáim, melletted vagyok,
Mulattatlak, szolgállak mind a sírig,
Eléd hoz mindég, minden alkalom…
- Ne kínozzál, i kell,
add meg nekem,
Mint minden, én is féltem életem…
A LÓ:
Melletted vagyok én mindég édes gazdám,
El nem hagylak soha egész élted útján,
Viszlek óvatosan a keresztelőre,
Sallangos szerszámmal, boldog esküvőre
És ha földi utad egykor véget érne,
Lehorgasztott fővel ki a temetőbe…
Korán kelek véled, járok erdőt, völgyet,
Röpítem a hintót, vonszolom a terhet,
Megyek veled reggel, este, forró délben,
Ködben, szélviharban, esőben, napfényben,
Viszlek a hátamon s amint utad nézem,
Ha veszély környékez, meglátom, megérzem…
Ha szól a tűzoltóőrszoba csengője,
A te veszedelmed gyúl ki az erőmbe
S röpülök, mint szélvész utakon, térségen,
Hogy téged, emberem, nagyobb baj ne érjen…
S ha szól a trombita és hív a csatába,
Ha veszély tornyosul az édes hazára,
Akkor lesz melegem, minden izmom, vérem
Megfeszül, akkor az istráng nehéz nékem
S büszkén alig várom, hogy ülj a nyeregbe,
Felolvadok véled, vitézem, egy testbe,
S viszlek és ragadlak győzelmes csatába,
Ha úgy kéne lenni, a legszebb halálba…
Tűrök golyót, sebet, repülve nem bánom,
Ha néked szolgálva, ott nyerem halálom…
Azért édes gazdám, ha megöregedtem
S nem tudok dolgozni, gondolj rá, mit tettem
S ha terhedre volnék, ne üssél, ne kínozz,
Olyan módon végezz, mely gyors kimúlást hoz…
A TEHÉN:
Ha estelente füves rétről
Harangszavával haza érkezem,
Már várnak rám, a kaput nyitják,
Hol minden ismerős nekem…
Megveregetnek, én bődülök egyet
És ők megértik a szavam
S én otthon érezem magam…
Nemsokára tiszta sajtárba
Gyűlik a tej, míg én eszem
S ami történt egész nap vélem,
Arra kérődzve ráemlékezem,
Amíg fejnek, szólítnak néven
S én visszanézek, - néz reám
Mosolygó szemekkel fiú, leány…
Így élem én, mint kedves Riska,
Kinn a faluban életem,
De városok zsúfolt lakói
Is hasznomat veszik nekem
És ami erőt adott nékem
A magyar rétek illata,
Én büszkén hordom azt haza…
Szolgálok egész életemben,
Meggyógyítom a szenvedőt,
Egész testemmel, mindenemmel
Hódolok az uram előtt,
Én mást semmit se kérhetek,
Amíg élek, szeressetek…
A MADÁRKA:
A fák rejtett fészkén
Jöttem a világra,
Napsugár kelténél
keltem röpke szárnyra…
A felkelő napot
Dallal köszöntöttem,
A lehúnyó napnál
Fészkemre pihentem…
Ott vagyok mindenütt,
Erdőn, mezőn, réten
És nincsen hiába
Az én dalos éltem…
Pusztítom a férget,
Dicsérem az Istent,
Ki bölcsességével,
Összehozott minket…
Föld ura, óh ember,
Akit élted útján
Kísérlek a búban,
Mint égi szivárvány,
Ne üldözzél engem,
Óvd meg gyönge fészkem,
Egy kis figyelmedben
Megtalálom bérem…
A hord téli fagyban
Dobj nékem egy morzsát,
Hogyha áttelelek,
Te látod majd hasznát…
A TÖBBI ÁLLATOK:
A föld szinén, a föld alatt, a vízben és a légben,
Mindenki szolgád, tőled függ, téged szeretnek, félnek…
Téged szolgálnak éltükkel, tégedet a halállal,
te rendelkezel éltünkkel s a kínos elmúlással…
Urunk, óh ember, ne feledd, hogy gyarló földi élted
Csakúgy mástól függ és hogy más rendelkezik tevéled…
Közös Urunk van és az Ő bölcs szempillantása
Hozott bennünket együvé, teremtett e világra…
Szolgáiddá tett, bánjál hát úgy, amint Ő rendelte,
Te is szolga vagy, rászorulsz a könyörületre…
AZ ÚR SZAVA:
Ember! Ki jó kedvemben teremtélek téged
És halhatatlan lelket leheltem beléd
S bízva háládban, Tőlem nyert erődben,
Lakóhelyedül az Édent tevém,
Néked Én hasznos környezetet adtam
Szolgálni téged, - bölcsen úgy akartam…
Mindenki fölött, aki van körötted,
Én vagyok a parancsoló, az Úr!
Parányi porszem! – gondolj, hogy lehemre
Minden meginog, semmiségbe hűl…
Lakóhelyed, mit te világnak képzelsz,
Ha Én akarom, semmivel se ér fel…
Porszem, vigyázz, - a hatalmam teljével
Percnyi léted alatt vissza ne élj!
Hisz minden tetted, minden pillantásod
Hozzám száll, az Én Trónusomhoz ér,
Én öröktől fogva élek, vagyok,
Teremtményim emberek, állatok…
Forrás: A Természet 18.
évf. 11-12. sz. 1922. jún. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése