Az éneked kopott, fa
S bizony szépnek nem mondható
És szürkék a te tollaid,
Ragyogásuk el nem vakít.
S az én szívem mégis szeret,
Mert itt küzdöd át a telet
S nem szállsz el, mint sok más madár,
Ha a vidék üres, kopár.
Azok csak hívnak tégedet:
Jer oda, hol kék ég nevet,
Hol nap süt és gyümölcs akad.
Ne maradj itt árván, magad!
De nem csábít el Délvidék,
Ha zord is itt a téli lég.
Itt gyász van most s nem lelsz magot,
De magyar hazád nem hagyod.
Lelkünk borús, a föld halott
És vígan szól csip-csip dalod.
Akármilyen kopott, fakó,
Bús téli nap hallgatni jó.
Most, hogy éhség, gond áll lesen,
Te még kedvesebb vagy nekem,
Mert biztatóan hirdeted:
És mégis lesz majd kikelet!
Forrás: A Természet 15.
évf. 2. sz. 1919. febr. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése