Itt a fűben heverészve
El-el nézem a felhőket,
Messze tájról érkezőket,
Messze földre elmenőket.
Nem ködkép ez, nemcsak pára
Mindegyik egy érző lélek
S aki érti, aki érzi,
Annak mindent elbeszélnek.
Onnan fent a nagy magasból
Néznek le a föld-világra,
Hogy’ küzködnek az emberek,
Egymást ölve, egymást bántva.
És ilyenkor haragos lesz,
Változik a szín, a forma,
Elsötétül fehér lelke
S benne mintha zúgna, forrna.
Lenge, karcsú termetéből
Fenyegető órjás támad
S ijesztően, haragosan
Szórja széjjel a villámot.
Majd meg hogyha a magasban
Szellő szárnyán végig lebben
S nézi a sok földi nyomort,
Hull a könnye sűrű cseppben.
Oly szívesen el-el nézem,
Amint jönnek, amint szállnak,
Hű tükrei, résztvevői
E forrongó nagy világnak.
Forrás: A Természet 11.
évf. 10. sz. 1915. máj. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése